Brian K. Vaughan:
RUNAWAYS
Sok kamasz életében elérkezik az időszak, amikor meg van győződve arról, hogy a szülei a világ leggonoszabb teremtményei. De mihez kezd valaki, ha ez valóban így van?
A 16 éves Alex Wilder szülei Kalifornia elitjéhez tartoznak. Keményen dolgoznak, sikeresek az üzleti életben, házasságuk boldog és kiegyensúlyozott. A világtól elvonultan élnek malibui udvarházukban, évente mindössze egyszer tartanak partit, amikor a felső tízezer néhány hozzájuk hasonlóan vagyonos és befolyásos házaspárja teszi tiszteletét náluk. Ilyenkor persze Alexre hárul a feladat, hogy az öt másik — hozzá hasonlóan egyke — gyereket szórakoztassa. Mindez egészen eddig terhes és unalmas felelősségnek tűnt, ebben az évben azonban minden másként sül el...
Pedig jó ötletnek tűnt meglesni, mivel foglalkoznak ilyenkor a szüleik. Csak nem egészen az derült ki, amire a srácok számítottak. A látottak hatására a hat kamasz közös elhatározással szinte azonnal meglóg otthonról, és megpróbálják kideríteni, kicsodák valójában.
Sovány vigasz, hogy legalább a szüleikkel kapcsolatban nincsenek többé kételyeik. Ők a Pride nevű titkos csoportosulás vezetői; gyermekeik szeme láttára gyilkolnak meg rituálisan egy fiatal lányt az alagsori pincében. Klasszikus szuperbűnözők — első látásra példás családapák/anyák, gazdagok és szépek, de a hétköznapi álarc mögött egy maffiafőnök, egy őrült tudós, egy időutazó, egy pszi-erőkkel bíró mutáns, egy űrlény, egy fekete mágus és velük egyenlő hatalommal bíró oldalbordájuk rejtőzik. De mi lehet az a cél, ami még ezeket a hatalmas erejű lényeket is képes volt egy szövetségbe terelni? Erre próbálnak választ találni a szökevények, de helyzetüket némileg bonyolítják a közöttük feszülő ellentétek és kibontakozó érzelmek, a szüleik csatlósai, pár újonnan szerzett ellenség és a Marvel-univerzum néhány New Yorkból átruccanó igazságosztója. Ráadásul egyre biztosabb, hogy valaki közülük áruló...
Kik a szökevények? Alexnek ugyan nincsenek speciális képességei, de amolyan csodagyerek és született vezető. Gertrude rettenetesen okos, mellesleg saját dínóra is szert tesz egy másik idősíkból. A szépséges Karolina sugárzó fénylénnyé képes átalakulni. A deviáns és pimasz Chase a szüleitől ellopott csodamasinákat bűvöli. A japán származású, csinos Nico sötét hatalmú varázstárggyal bír, a 11 éves Molly pedig még ezek között a kamaszok között is éretlen, fiatal és sajnos félelmetes pszi-energiákkal is bír. Van bármi esélyük a szüleik ellen, akik élet és halál urai az egész nyugati parton (és néhány másik dimenzióban)?
Brian K. Vaughan nem először szerepel az endless.hu oldalain. A Runaways képregénysorozat pontosan olyan ötletes, friss és szórakoztató, mint a máshol tárgyalt Y: The Last Man vagy az Ex Machina, azzal a különbséggel, hogy ez a Marvel égisze alatt kihozott széria elsősorban a fiatalabbakat célozza meg. Viszont remekül van megírva, és valószínűleg nyugodtan besorolható az Alan Moore-ig visszavezethető, önkritikus, műfaji klisékkel is játszadozó sodorba. Míg az Ex Maxchina a politikát, az Y... a gendert vette alapul, a Runaways a szuperhősös-világmegmentős zsánerrel elegyíti a kamaszkor problémáit.
Elsősorban adott az örökös bizonytalanság, a szülőkkel kapcsolatos aggályok sokasága, a fellángoló, ingatag szerelmek és múló gyűlöletek, nem is beszélve a személyes poklokról, a könnyen pofozkodó apáról vagy az örökös súlyproblémákról. És a Runaways hőseinek egy átlagos kamaszhoz képest ezerszeresen is felfordult a világuk: tényleg nem tudják, kihez fordulhatnak bizalommal, az ő esetükben nemcsak üres szófordulat, hogy különlegesek (és éppen ezért magányosak), ezen kívül meg kell tanulniuk uralniuk a képességeiket — sőt ki kell találniuk, hogyan használhatják fel erejüket a szüleik ellen. Mindezt pörgő akció, színes látványvilág és friss humor teszi kifejezetten szórakoztatóvá.
A Runaways Vaughan többi sorozatához hasonlóan szívesen dob be olyan apróságokat, ötletszikrákat, melyektől életszerűbbé válik a háttér. Jelen esetben azt, milyen lehet kamasznak lenni a Marvel-univerzumban, ahol a tévéhíradóban megszokott látvány Pókember, és a legendás ligák, mondjuk az X-Men vagy a Bosszúállók a kamaszok számára popsztárokra hajazó hírességek, akár mint példaképek, akár mint cikis öregek („A bátyám tavaly a Fantasztikus Négyesnél volt ösztöndíjjal, és tőle tudom, hogy Sue Richards mindenkire rámozdul, aki él és mozog.”) Az egyik kedvencem mégis a fiatalkorú álarcos hősök csoportosulása, akik örökre ledobták a köpenyt és önsegélyező egyesületet szerveznek, hogy segítsenek egymásnak feldolgozni azt a traumát, amit a felhőtlen kamaszkor elvesztése jelentett nekik.
A Runaways jelenleg a második sorozatnál tart, és az eddig olvasott epizódok alapján kijelenthető, hogy a szerző az első történetív sikeres lezárása után sem verte le az amúgy igen magasra helyezett lécet. Ebben nagy szerepe van a látványért felelős Adrian Alphonának is, aki lendületes képeivel tökéletesen eltalálta a tartalomhoz illő formát.
brainoiz
|
