Guillermo del Toro:
HELLBOY
Papíron annyira bárgyú, nem? Egy nagydarab, vörös démon csúnya monsztákat püföl cinikus megjegyzéseket közepette, a végén pedig lenyomja Csulut, és övé lesz a mutánslány, akire már régóta fente a lapátfogait. Nagyjából ennyi, meg néhány náci okkultista.
De az apró különbségek... A Hellboy ott kezdődik, ahol egy normális Indiana Jones-film véget ér: valami isten háta mögötti helyen szentségtelen szertartásra készülődnek a nácik és okkult szövetségeseik. Megszikkadt lapokról olvassák az idéző szavakat, túlvilági masina pörög, sivít és szuszog, a vezetékcsomókon kóboráram szaladgál, és Darth Vader fogaskerék-alapú viktoriánus prototípusa meg az Ilsa-filmekből szökött náci matróna figyeli árgus szemmel, ahogy a sztyeppék gonosz gyóntatópapja kaput nyit egy másik, sötét dimenzióra. Ősi romok között izzik fel a túlvilági átjáró, és —
Valami más térbe kerülünk. A világok közti membrán túloldalán csöndben kúszik, csillagtalan sötétségtől ölelve, valami felfoghatatlan tömeg. Mozdulatlan polipkarok csillannak, jeges hidegben markolják a semmit, öröktől fogva. Hatalmas kristálytömbök mélyén hártyás, sárga szem nyílik fel, és lomhán ránk fókuszál, mint egy gonosz és precíz gépezet. Aztán odaát, az idézőgépek közt, felrobban egy kézigránát...
Nagyjából ez a Hellboy-film kezdőjelenete, és aki még nem látta az egész művet, az villámgyorsan rohanjon a mozikba vagy valamelyik letöltőhubra. Az értelmetlen CG-s (kompjúter grafix) jelenetekben tobzódó, sztorimentes álfantasyk és -scifik után végre egy olyan film, aminek van koncepciója, van stílusa, és emellett tényleg tobzódik a látványban. Hasonló színvonalon ez talán csak a Mátrixnak sikerült, a képregényfilmek közül pedig véleményem szerint a Holló volt az egyetlen, mely filmként is működik (az X-menes és pókemberes kollégáktól elnézést kérek).
De miért? Mi az, amit ez a film tud? Az az érdekes a Hellboyban, hogy csulus és horroros témája ellenére mer könnyed lenni, nagyjából úgy, mint a már emlegetett Indiana Jones-filmek, vagy a Rejtő-regények. A sötétség és a dráma egyáltalán nem összeférhetetlen a humorral és a játékossággal, épp ellenkezőleg: erősítik egymást. Szemben azokkal a darkos filmekkel és írásokkal, melyek mániákusan törekednek rá, hogy sugározzák magukból a Gonoszt, a Miazmát és a Halált, a Hellboy a szuggesztív kezdőjelenet és az alaphelyzet felvázolása után masszív öniróniával folytatja, ami az első nagy akciójelenetben — a múzeumi szörnnyel vívott párbajban — ér a csúcspontra: főhősünk itt úgy kommentálja az eseményeket, mintha Philip Marlowe közvetítene valami mutánsbox-bajnokságot. Noha valóban ijesztő rész talán csak kettő van az egész műben — a legelején, az idézéskor és a kétharmada táján, a jövőt előrevetítő képsorban, ahol Hellboy kinőtt szarvakkal ül a lángba borult világ fölött, miközben rémcsápok erdeje tölti be az eget (mintha a Krisztus utolsó megkísértésének cthulhusított változata lenne) —, ezek pont azért tudnak akkorát ütni, mert a film amúgy az érzelmek, a látvány és az izgalom egészséges vegyítésére törekszik. Sikerrel: az alapvető oldottság révén teljesen harmonikusan egyesülnek a szálak, és még a jól felismerhető kliséket is kedves ismerősként üdvözöljük.
A remek cselekmény- és színészvezetés persze csak a megfelelő vizuális megvalósításnál érvényesülhet, és ebben a tekintetben a Hellboy ismét csak példamutató. Nem véletlenül, hiszen maga a képregényrajzoló, Mike Mignola vett részt a tervezésben, és a rendezővel együtt láthatólag apait-anyait beleadtak. Talán még azt is megkockáztathatjuk, hogy a film sikerültebb, mint a képregényverzió: utóbbi profin kivitelezett, ötletes okkult nyomozós sorozat, Cthulhu- vagy Changeling-mesékbe kiválóan átemelhető sztorikkal, de alapvetően a megbízható mainstreamet képviseli. A filmváltozat viszont kifejezetten felvillanyozó élmény, talán pont azért, mert az efféle világok filmes megjelenítése eddig nagyon ritkán volt igazán sikeres. A Hellboy ezért kiválóan élvezhető az eredeti képregény nélkül is, melynek sokkötetes fővonalát amúgy roppant ügyesen tömöríti egyetlen történetbe.
Egy ilyen kedves és tartalmas filmnél talán még az ostoba filozofálás is megengedhető — nem érdektelen elgondolkodni azon, hogy mit sugall a Hellboy a világról. A Hellboyban csak a szörnyek csapata képes legyőzni azt a rettenetet, ami az emberek miatt elszabadul. Az emberek gonoszsága kényszeríti ki a szörnyek beavatkozását, a szörnyek mégsem élhetnek közöttünk: az emberek kirekesztik őket, csak a gyerekek értenek szót velük, és csak rezervátumban, katonai felügyelet alatt, nemlétező szervezetek földalatti vasbeton kamráiban éldegélhetnek. A legmesszebb, ameddig elengedik őket, az elmegyógyintézet (Liz), de látjuk, hogy ez sem megoldás. De mik is ezek a szörnyek? Hellboy csapata az erő (Hellboy), az igazságosztó düh (Liz) és az érzékenység (Abe) megtestesítőiből áll. Ezek azok a lelki minőségek, amiket tiszta formájukban kivet magából a társadalom, és számomra — el moreno coming out-ján felbuzdulva ezennel én is intellektokrokusznak nyilvánítom magam, bármi is az a krokusz (az a tippem, hogy kicsi, szőrös, és tuti ormánya van) — épp az a film egyik lehetséges sugallata, hogy a létező gonosztól csak valami olyan érzékenység menthet meg minket, amit vasbeton kamrákba zár a világ, és szörnynek titulál. Pedig a szörnyek maguktól nem gonoszak; a szörnyek emberré nevelhetők, ha van egy odaadó apukájuk (Dr. Bruttenholm). A gonosz valami más. Nem a külső vagy a túlérzékenység, hanem... hm, nem is tudom, mi. Azokkal a nagy, jégbe fagyott dolgokkal lehet kapcsolatban, amik halotti csöndben siklanak a semmiben, és arra várnak, hogy áttörhessenek a világunkba és betölthessék az eget. De legyen szabad ennyit az intellektuálperverzióból.
A végére még egy jó hír: mostanában készül el egy másik legendás képregény adaptációja, melynél úgyszintén az eredeti szerző bábáskodik, és az eddig kikerült (nemhivatalos) trailer alapján ehhez sem árt majd felkötni a pozitív meglepetésekre tartogatott pelenkát. A leendő Sin City-film előzetese az ld50-nek hála megtekinthető itt; amíg megérkezik, nézegessük a szivarozó vörös démonkomát, és reménykedjünk, hogy lapulnak még ilyen forgatókönyvek, ilyen csapattal, Hollywoodban.
rampion
Linkek:
- online Hellboy-képregény („e-comics”) — ha tetszett, van még 5 ugyanilyen a Dark Horse kiadó oldalán (az „ecomics” szekcióban kell keresni)
- a figura hivatalos honlapja
|
