PAPÍR

Brian Azzarello:

100 Bullets

Kurt Busiek:

Astro City

Jamie Delano et al.:

John Constantine — Hellblazer

Warren Ellis:

Transmetropolitan

Planetary, Authority

Global Frequency, Ministry of Space, Tokyo Storm Warning

Fell

Garth Ennis:

Just a Pilgrim

Neil Gaiman:

The Sandman Library

Endless Nights

1602

Canales-Guernido:

Blacksad

Lemetti:

Gone with the Blastwave

Kuszumoto Maki:

Kiss XXXX, T.V. Eye,
K gyászmenete,
Die Tödliche Dolis

Frank Miller:

The Dark Knight Returns

Sin City, 1991-1999

300

Alan Moore:

V for Vendetta

Swamp Thing

Watchmen

From Hell

The League of Extraordinary Gentlemen

The League of Extraordinary Gentlemen II

LXG - a képregény és a film

Supreme / Tom Strong

Top 10

Smax

The Forty-Niners

Grant Morrison:

Animal Man

James O’Barr:

The Crow

Odegnál Róbert:

A hívó

Raoul Renier:

Hellblazer-impressziók

Art Spiegelman:

Maus

Brian K. Vaughan:

Y: The Last Man

Ex Machina

Runaways

Bill Willingham:

Fables


CELLULOID

Clive Barker

Nightbreed

Clive Barker et al.

Hellraiser I—VI

Timur Bekmambetov

Night Watch

Joe Dante

The Howling

Eizenstein:

Alekszandr Nyevszkij

David Lynch

The Short Films

Twin Peaks

Gaiman-McKean:

Mirrormask

Guillermo del Toro

Hellboy

The Prestige

(könyv és film)

The Prestige/Apocalypto/Ilsa, the She-Wolf...

Odegnál Róbert: A hívó


Manapság végre beszélhetünk magyar képregényéletről, nemcsak azért, mert egyre ismertebbek és végre kaphatóak itthon a külföldi munkák, hanem azért is, mert a különféle képregénymagazinok mellett készülnek új, eredeti magyar képregények — és ráadásul nem is rosszak. Odegnál Róbert munkája például megállná a helyét a nemzetközi mezőnyben is, úgyhogy igazán van minek örülni.

A hívó a Vad Virágok Könyvműhely kiadásában jelent meg 2005-ben, és amikor megláttam valamelyik képregényfesztiválon, alig hittem a szememnek: létezik kiadó, amelyik be mer vállalni egy végig színes, keményfedeles, 48 oldalas képregényt? Ráadásul az elegáns, matt fekete alapon UV-lakkos mintákkal díszített borító is olyan bíztatóan igényesnek tűnt, hogy arra gondoltam, egye fene, ha belül rossz, már akkor is megéri megvenni. De nem rossz belül. A sztori egy három részből álló sorozat első darabja, főszereplője Colm Valera, egy jövőbe látó képességekkel megvert „hívó”, aki bérlátnokként próbál megélni, csak éppen érdekes módon nem tőzsdeügynökök veszik igénybe a szolgáltatásait, ezért a munka nem életbiztosítás. Az egyébként standardnak mondható sztorit (veszélyes megbízás félresikerül, menekülés a cuccal nagyjából mindenki elől) bonyolítják a „normális” látomások, amiknek utalásait a főhős általában maga sem érti egészen addig, amíg be nem következnek (legfeljebb egy pár másodperccel korábban); a kábítószerek által előidézett látomások, mindenféle gyerekkori trauma meg ami ilyenkor elő szokott jönni; illetve a kábítószer utóhatásai, amik elég nehezen elválaszthatók az előző kettőtől.

A többszörösen zárójelbe tett történések megértését a képi világ nem kifejezetten segíti: ez egyrészt jó, mert az egésznek furcsa realitást kölcsönöz, hogy nincsenek flashbacktől hullámos oldalú kockák, az viszont, hogy az olvasó is csak a főhőssel együtt, illetve utólag jön rá, hogy az előző pár oldal megtörtént-e egyáltalán vagy sem, ugyanúgy próbára teszi őt is, mint szegény Colm Valerát. Olvasás közben állandóan felül kell írni a sztoriról alkotott képünket: jó esetben csak az utolsó pár oldalt, de néha egészen komolyan átrendeződnek a viszonyok. Ezt valószínűleg a szerző is érezhette, ezért néha egy pár szavas összefoglalással igyekszik lehorgonyozni az olvasót, hogy hol és főleg mikor is vagyunk éppen: ezt az egyébként talán bosszantó segítséget hálásan fogadjuk a látomások káoszában, amik a múltra ugyanúgy vonatkozhatnak, mint a jövőre, sőt a történet jelenével is párhuzamosak lehetnek.

Azt felesleges elmondani, hogy Odegnál Róbert tud rajzolni — képeinek sötét, esős, ballonkabátos, kábítószerködös világában az Alien-sorozat, Giger, a Mutant Chronicles és a Brazil világa keveredik gyönyörűen — inkább az az érdekes, hogyan lesz ebből képregény. Ne számítsunk kockákkal takarosan tagolt cselekményre, az értelmezést hagyományosan segítő eszközökre, de néhány olvasási szempontból szerencsétlenül elhelyezett szöveg és a helyenként kissé öncélúan elszabadult tipográfia mellett a kép és a szöveg egysége jól működik. Persze a legjobb valamiféle középút lenne: ha a képek egy kicsit jobban segítenék az olvasót (akár a formabontás rovására is, különösen annak betájolásánál, hogy mikor is vagyunk), nem lenne szükséges a szövegben „megmagyarázni” a dolgokat. Akkor lesz az igazi, ha tudatos olvasói erőfeszítés (pl. visszalapozás) nélkül is összeáll a kép: némi vizuális segítségtől még nem szájba rágós és lebutított, hanem áramvonalasabb lenne az egész.

A történet egyébként a háromrészesre tervezett Rév-sorozat első kötete, és nyilván ezekkel együtt lenne fair megítélni, de A hívó alapján érdemes várni a folytatásra. A szerző a Kijevben rendezett 28. Euroconon megkapta a legjobb európai grafikusnak járó díjat, valamint a 2. Magyar Képregényfesztiválon az Alfabéta-díjat is.

diane

Érdemes ellátogatni Odegnál Róbert honlapjára, itt pedig interjú olvasható a szerzővel.