Mirrormask / Tükörálarc
Ha az ember a sznob elitista Gaiman-hívek közé tartozik (márpedig ma Magyarországon jószerével annak kell lenni, hogy ismerd), akkor érti, mire célzok azzal, hogy mindent elmond hazánk filmforgalmazásáról, hogy ez a film csak DVD-n, és mindenféle különösebb reklám nélkül jelent meg még úgy májusban. És persze így az is kiderült, hogy jó a szemem.
Szóval Gaiman. Én mondjuk nem olvastam a Sandman képregényeket, mert nem szántam rá az időt és a sok pénzt, hogy megvegyem eredetiben, mert persze az elbaszott honi képregénykiadás nem vállalta a kockázatot, hogy egy ilyen kultikus sorozatot bevállaljon. Mindazonáltal a nagy magyar képregényes oldalon meg lehet találni az elég gyengén magyarított verzióját az első x résznek, másutt meg meg lehet venni is egy jó részét a cuccnak. Tehát ezek a roppant sajátos Sandman történetek, amiket Neil Gaiman írt, tették őt igazán ismert és kultikus névvé, és aztán azóta jószerével minden, amit írt, iszonyú sajátos és különös és különleges lett. Magam csak a magyarul megjelent dolgait olvastam (Tükör és füst című novella-válogatás (Benefícium, 1998), Terry Pratchett-tel közösen írt fél-paródia Elveszett próféciák [Good Omens] címen (Beneficium, 1998), Amerikai istenek (Szukits kiadó, 2003), és ezek alapján léptem be a bevezetőben említett underground, árnyak közt rejtező, titkos társaságba.
De jó ha tudjátok, hogy hamarosan Gaiman nevét százszor ennyien veszik majd áhítattal ajkukra nálunk is, merthogy a Tükörálarc csak az első a filmek között, amiknek ő írta a sztoriját. Azelőtt is dolgozott már ilyen-olyan filmeken, de a Tükörálarc az első, ami igazán számít (kapott is pár díjat meg jelölést, csupa kisebb, valóban a művészetet támogató fesztiválon), ám az igazán nagy dobások (Books of Magic, Stardust , Coraline , Beowulf) csak ezután jönnek.
A Tükörálarc Gaiman és régi jó munkatársa, Dave McKean újabb közös munkája. McKean a Sandman sorozat borítóinak különös, szürreális festményeiről vált híressé, és persze egy rakás további Gaiman íráshoz ő alkotott illusztrációkat (meg pl. Frontline Assembly és Dream Theater lemezborítókat is csinált). A film rendezését is ő vállalta magára, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy milyen óriási szerepe van a Tükörálarcban McKean jellegzetes képi világának, különös, bizarr figuráinak. Aki valaha is látott akár csak egyet McKean művei közül, az sosem felejti el... [Kezdésnek ajánljuk a mester hivatalos oldalát, a szerk.]
A történet egyébként korántsem annyira újszerű, mint ennyiből gondolhatnánk, de persze minden relatív. Helenáról szól, a tizenöt éves lányról, akinek nagyon elege van már abból az életből, amire vándorcirkuszos szülei kárhoztatják, „normális” világra vágyik. Az élénk képzeletű leányzó sokat rajzol — s egy nap arra ébred, hogy átkerült egy másik világba, ami mintha csak az ő grafikáiból jött volna létre. Mindez épp akkor történik, mikor Joanne, Helena anyja (akit a kevéssé ismert, ám remek színésznő, Gina McKee alakít) kórházba kerül, és műtét előtt áll. Abban a másik világban is felbukkan Joanne, két ellentétes alakban: mint a Fény megmentésre váró, álomba merült királynője, és mint a Sötétség gonosz királynője, aki mindenáron rá akarja erőltetni akaratát Helenára. Ami azt illeti, mindez meglehetősen sokban hasonlít Gaiman egy másik, gyerekeknek szánt könyvére, a Coraline-re (aminek már készül a filmváltozata)...
De a legtöbbeknek persze afféle modern Alice Csodaországban (és Tükörországban) sztorinak tűnhet a Tükörálarc, és ahogy a neten olvasott pár reakcióból kitűnik, néhányan épp olyan értetlenül fogadják, mint Lewis Carroll klasszikusát. Ez persze a szemet kápráztató, ám a tömegek számára még most is megdöbbentő látványvilágnak is köszönhető — a színek, a szimbólumok, a különös, szürreális lények szinte sokkolják a nézőt. (A Tool zenekar videóklipjeit tudnám még felhozni párhuzamként.)
De ez nem minden. A történet sem könnyen megfejthető. (Egy picit még Hayao Miyazaki filmjeire is emlékeztet, amik közül a Mononoke Hime című angolra fordításában Gaiman is részt vett.) Szerintem (és hangsúlyozom, hogy csak szerintem) ez a sztori valójában a felnőtté válásról szól. Hogy az embernek vállalnia kell tettei következményeit, meg hasonlók. Ugyanakkor valami mást is mond, az ilyenkor szokásos életbölcsességeken kívül. Legalábbis van egy olyan sejtésem, hogy Gaiman és McKean mintha azt sugallnák, amit amúgy a saját példájuk is jelez, hogy az ember fantáziája túlélheti a gyermekkor végét is, és segíthet az élet nagy próbatételeiben. Gondolom én...
A 96 perces filmen és a szokásos extrákon kívül van egy rakás érdekes cucc is a lemezen:
- Interjúk az alkotókkal és szereplőkkel
- A kezdetek - A Tükörálarc születése
- Kisfilm - A 16. nap - Gyorsított felvétel egy teljes forgatási napról
- Az óriásos jelenetek megtervezése és megalkotása
- Kérdések a San Diegó-i képregényfesztiválon
A filmről ezen a linken találtok egy szintén szemrevaló oldalt, itt meg az IMDb-s adatlapja.
A Tükörálarcnak megjelent két különféle könyv-verziója is, meg egy a film készítéséről szóló kötet is The Alchemy of MirrorMask címmel. Remélem, mielőbb kerül végre egy bátor és erős könyvkiadó, aki nekilát, hogy kiadja Gaiman hihetetlenül gazdag életművét!
RandomSky
Mindent a Sandman sorozatról az endlessen itt, Neil Gaiman portréjához pedig katt ide
|
