Blacksad — Le Comic Noir
Emlékszel Humphrey Bogartra, amikor magándetektívet játszott? A kalap fedora, a revolver .38-as Smith&Wesson és a nők végzetesek (leszámítva a végletekig hűséges, reménytelenül szerelmes titkárnőt). Megvan a kurta termetű ír, James Cagney, és az általa játszott kemény, de igazságos gengszterek? Spencer Tracy fáradt szemei és huncut mosolya?
Juan Diaz Canales író és Juanjo Guarnido rajzoló biztosan emlékezett rájuk, amikor 2000-ben megalkották John Blacksad figuráját. Blacksad keménykötésű és okos, mint minden filmnoir „magánkopó”. Helyén az esze és a szíve, ökle kemény. És még egy fontos személyiségjegy: Blacksad egy fekete macska.
Az ötlet egyszerűségében zseniális. Fogj egy detektívet, a háttér legyen az ötvenes évek Amerikája. Kell néhány csavar a sztoriba, a szereplők pedig legyenek állatok. A szerzőpáros kihasználta a helyzet adta lehetőségeket, hogy némi humorral enyhítsék az alkalmanként kissé sötét történetet: Blacksad moziba megy, és néhány képet láthatunk egy klasszikus, Ed Wood-féle horrorfilmből, melyben óriás mutáns hangyák támadnak Amerikára: a krízist a halászsas elnök, az oroszlán tábornok és a hangyász tudós próbálja megoldani. A rendőrök kutyafélék - bár az egyik rendkívül elegáns zsaru róka, aki valószínűleg nem a fizetéséből öltözik ilyen jól.
Az antropomorf állatszereplők alkalmazása megnehezítette és meg is könnyítette a szerzők dolgát. Az arckifejezések rendkívül kifejezőek, a jellemek és az érzelmek ábrázolását szintén segítették a különféle fajok és pofák, de míg a férfiak általában nagyon hasonlítanak az állatokra, azaz embertestű és állatfejű szereplőkkel van dolgunk, a nők rendkívül nőiesek. Náluk sokkal egyértelműbb az átmenet, és kecsességük, kellemes arcberendezésük sokkal inkább kelti egy embernőstény, mint állat képét, gyakorlatilag csak a fül és az orr különbözteti meg őket.
Közel húsz évvel ezelőtt Magyarországon hasonló ötletet vetett papírra Bálint Ágnes írónő. Szimat Szörény, a szupereb/Nincsen nála szuperebb... Szimat Szörény rendőrfelügyelő hangját Kern András, mozdulatait a Karsai Pantomim Együttes művészei, a háttérzenét a Bergendy szalonzenekar adta. Gyerekként igazán szórakoztató volt követni az aranybolhákhoz és fejedelmi sonkacsontokhoz kapcsolódó bűnügyek kibogozását, ma már elég bugyutának tűnne a kilenc részes filmsorozat, sőt: valószínűleg sikoltozva rohannék ki a szobából.
A film (vagy akár a rajzfilm) jóval kevésbé megfelelő közeg egy hasonló világ megalkotására, mint a képregény. A filmnél például zavaróan esetlen a maszkos emberszereplők mozgása. A rajzfilmek általában nem elég aprólékosak. A Blacksad képi világa viszont rendkívül részletes: a képek realisták, a vonalak tiszták, a vízfestékek színei pedig filmszerűvé és hitelessé teszik a történetet.
Somewhere Within the Shadows
Az első történet klasszikus noir vonalat követ. Blacksadnek egy színésznő holttestét kell azonosítania: egykori szerelmét közvetlen közelről fejbe lőtték. Nyomozni kezd a gyilkos után, hogy később megverjék, késsel támadjanak rá, rálőjenek... Végül persze megoldódik a rejtély és Blacksad bosszút áll.
Az egyik legjobb jelenet talán az, amikor egy kisstílű bűnöző (egy gyíkféle), üldözőjét lerázandó átoson egy hüllőkkel teli báron, és mintegy mellesleg megkéri a csapost, hogy vakarja le róla szőrös követőjét. Mindenki látott már brooklyni olaszokat gengszterfilmben, ugye?
Arctic Nation
Hősünk összeütközésbe kerül egy kisváros fehér közösségével, miközben egy eltűnt színes kislányt próbál megtalálni. A (szabad fordításban) Hideg Nép szó szerint értendő: hótigris, jegesmedve, sarki róka és hasonló színű állatok próbálják megtisztítani a várost a színesektől. Valahol a krízis elején járunk, amikor a csuklyákat már kiszabták, de még nem kezdték el felgyújtani a sötétebb szőrűek otthonait. Míg az Arctic Nation a Ku Klux Klánnal mutat erős párhuzamot, a Black Claws (Fekete Karmok) egy rövid epizódra feltűnő bőrruhásai a Malcolm X-féle fekete aktivistákra emlékeztetnek. Blacksadet velük is összeütközésbe sodorja fehér pofafoltja és alaptermészete. A történet életteli és fordulatos: sötét és keserű titkok kerülnek napvilágra, miközben Blacksad egyre mélyebbre ás a patyolattiszta társaság üzelmeiben.
Ebben a részben találkozunk először Weeklyvel, a menyét újságíróval, akivel Blacksad barátságot köt — ő visszatér a harmadik részben, akárcsak a németjuhász Smirnov, az első részben megismert rendőrhadnagy.
Red Soul
Míg a Blacksad a film noirt, az Arctic Nation pedig a faji kérdést dolgozta fel, a Red Soul a hidegháborút és a kommunistaüldözéseket állítja a középpontjába.
Bár a detektív először egy Las Vegasba ruccant dúsgazdag teknős testőreként tűnik fel, hamarosan belekeveredik gyerekkori barátja, a bagoly Otto Lieber professzor körül bonyolódó eseményekbe. Otto Lieber a Tizenkét Apostol egyike — tizenkét Európából származó tudós és művész, akiket Gotlieb, egy némiképp buggyant milliárdos kutya tart össze. Megtalálhatjuk közöttük a beatköltő Greenberget, a festő Sergei Litvakot, a vegyész László Herzit és Alma Meyer írónőt, akivel Blacksad keserédes románcba kezd. Kommunistaüldözés természetesen nincs bigott amerikai szenátor nélkül: a kakas Gallo egyszerre karikatúra és rémisztően valóságos. A fentiek mellett a képregény kitekint még néhányszor a való világra — az Arctic Nation óta tudjuk, hogy Blacksad harcolt katonaként Európában, és most egy elmosódott képen láthatunk egy őrült tekintetű, pamacsbajuszos, egyenruhás macskát karszalagos alárendeltjei körében.
A kémregénybe oltott nyomozás aztán lezárul természetesen, de katarzis nélkül: nem tudtam eldönteni, vajon mi történik majd azután, hogy az utolsó képen Blacksad kilép az irodája ajtaján.
Bár 2004-ben az amerikai Eisner Award három jelölése (Legjobb Új Képregényalbum, Legjobb Külföldi Képregény, Legjobb Kifestő) nem termett díjat, a trilógia francia nyelvterületen több rangos fesztivál díját nyerte el. Reméljük, hamarosan megérkezik hozzánk is.
Jack
|
