ANIMAL MAN — a sitcom superhero
Grant Morrison — Animal Man (1. kötet)
Grant Morrison olyan, mintha Alan Moore-t elküldték volna egy Warren Ellis átképző táborba, és túlélte volna (persze azt senki sem élné túl, ha-ha).
Morrison is az amerikai képregény világnak adott brit vérátömlesztés egyik kitűnő képviselője. Mint a tárgyalandó kötet bevezetőjében írja, Alan Moore Swamp Thing-jének és Watchmen-jének óriási sikere nyomán az amerikai kiadók úgy gondolták, körbenéznek Nagy-Britanniában, hátha akadnak még a kövek között megbújva hasonló tehetségek. Amikor Morrisont is megkeresték egy ilyen fejvadászat alkalmával, ő ANIMAL MAN-t választotta újracsomagolásra. És a többi már történelem, ahogy ezt angol nyelveken mondani szokták. Morrison elkészíti az Arkham Asylumot és az Invisibles-t, végigírja magát a nagy kiadók nagy csapatain (JLA, X-Men), és megérkezik a befutott sztárírok panteonjába.
Az ANIMAL MAN első kötetében egy pályára visszatérő másodvonalbeli szuperhős mindennapjainak nehézségeivel ismerkedhetünk meg. Buddy Baker szőke, jóképű, emberfeletti adottságai vannak — rövid időre bármilyen állat képességeit át tudja venni —, az élete mégsem felhőtlen. A családot Buddy storyboardokat rajzoló felesége tartja el, a kishúgát szekáló kiskamasz báty pedig minden alkalmat megragad, hogy kifejezze megvetését apja iránt, akit egyáltalán nem tart hősnek, csak szerencsétlennek. Buddy nyolc éve keresi a helyét, és most ismét elhatározza, hogy főállású szuperhősként fogja biztosítani családja megélhetését. A szuperhősködést passzióként/megszállottságból űző Bruce Wayne-szerű milliomosokkal ellentétben hősünknek az igazságszolgáltatás okozta jóérzés mellé fizetés is kéne, ezért célja, hogy felvegyék egy Justice League International-jellegű szervezetbe. Ehhez azonban először fel kell magára hívni a figyelmet, le kell porolnia a képességeit és megmutatni, hogy képes megállni a helyét a világot veszélyeztető fenyegetésekkel szemben.
Morrison zseniálisan szövi bele a történetekbe a család és a kertvárosi szomszédok adta sitcom-érzést, részben ez teszi a sorozatot annyira élvezetessé. Azt már megszokhattuk, hogy a realizmus valamilyen formája betör kedvenc képregényhőseink életébe, de azok a történetek rendre nagyon sötétek és kegyetlenek. Ezekhez képest üdítő élmény teljesen más szemszögből bepillantást nyerni a „valódi” szuperhősök életébe, megismerni egy könnyedebb, szórakoztató világot, ahol a hősök nemcsak társadalmi problémák vagy autoriter igazságosztók, hanem kvázi rocksztárok és hírességek. Egészen elbűvölő az az őszinte méltatlankodás és csodálat, amivel Buddy a környezetében lévő többi szuperhőshöz visszonyul. A Rolling Stone egyik számát lapozgatva például kifakad feleségének, hogy mit keres a Blue Bettle a JLI-ben, amikor neki sokkal jobb képességei vannak. Vagy amikor Supermannel összefut egy rövid szóváltás erejéig, első dolga, hogy hazatelefonáljon és elújságolja a nagy hírt. Noha Buddy viselkedése nagyon emberi, összes erényével és hibájával együtt, mégsem egy zaklatott lélek bukását kell borzongva nyomon követnünk a kalandjaiban.
A képregény-iparágra jellemző, hogy a szerzők szeretik műveikbe beleönteni a politikai nézeteiket — annak idején Superman még a kizsákmányoló iparosokkal, korrupt politikusokkal, elvetemült gengszterekkel szemben védte az amerikai „kisembereket”. Morrison az ANIMAL MAN-ben az állatok jogaiért száll síkra, a nyitó történet például az állatkísérletek és a vadászat kegyetlenségére irányítja rá a figyelmet. Meglepő, hogy a szerző vallomása szerint az ANIMAL MAN az ő életét is megváltoztatta. Morrison nem sokkal azután, hogy elkezdett dolgozni a sorozaton, egyrészt belépett az Animal Liberation Front Supporters Group-ba, mely az egyik legradikálisabb állatjogi csoportot támogatja pénzügyileg, másrészt vegetáriánus lett.
Morrison közreműködése az ANIMAL MAN-ben eredetileg egy négyrészes minisorozatban ki is merült volna, ám közben felkérték, hogy havi rendszerességű füzetként folytassa a sztorit. Ennek megfelelően a gyájteményes kötet további fejezetei sokkal lazában illeszkednek egymáshoz. A minisorozat utáni Coyote Gospel egész más stílusú, mint az addigi „ja-de-nehéz-szuperképességekkel-élni” típusú Watchmen-light tematika, és új irányt jelöl ki a sorozat egésze számára. A Coyote Gospel egy őrült megváltástörténet keretében igazságot szolgáltat Willey Coyote-nak, az egyik legtöbbet szenvedett rajzfilmhősnek. Az ezt követő rész, bár elég érdekes, sajnos a felénél véget ér, mivel a DC akkoriban futó nagy crossover projektjéhez, az INVÁZIÓ-hoz kapcsolódott, melynek keretében Buddy képességei összezavarodtak. A hetedik rész sok elfeledett képregényhősnek és főgonosznak állít emléket: Buddy itt meghallgatja az öngyilkosságra készülő, kiöregedett B kategóriás szupergaztevő Red Mask történetét, miközben annak pókeren nyert rozoga vörös robotjai a várost próbálják elpusztítani. Ezt követően két rész erejéig visszatérünk a Baker család sitcom-hétköznapjaihoz, és sajnos már véget is ér az első gyűjteményes kötet.
Morrison összesen 26 részt írt az ANIMAL MAN-ből, és az utolsó füzetben lezárta a Coyote Gospelben elindított történetet. Azt hiszem, jobban nem is tudnám összefoglalni a benyomásaimat, mint hogy végezetül a kedves olvasókhoz fordulok segítségül. Ha bárki rendelkezik a teljes sorozattal, vagy tudja, honnan lehet megszerezni, kérem, a szerkesztőségen keresztül hagyjon nekem üzenetet.
Köszönettel:
el moreno
Kiegészítő megjegyzések:
1. Az ANIMAL MAN ezt követő részei ismét hozzáférhetőek két gyűjteményes kötet formájában, Origin of the Species és Deus Ex Machina címmel.
2. Az ANIMAL MAN a felütés ellenére a továbbiakban állítólag nem annyira az állatok jogaival, mint fikció, szerző és valóság kapcsolatával foglalkozik. Az egyik számban például Grant Morrison maga is megjelenik, és elbeszélget Buddy-val. Ennek eredményeképpen — tudomásom szerint — ő az egyetlen képregényíró, akiről készült kereskedelmi forgalomra szánt játékfigura.
3. A bevezető megírása óta olyan információkra akadtam, melyek kérdésessé teszik a Grant Morrison vegetarianizmusáról szóló állításokat. Ez persze nem zárja ki, hogy annak idején igazat mondott.
Linkajánló:
Grant Morrison honlapja: http://www.grant-morrison.com — a „Pop Magic!”-et mindenkinek (Alan Moore-rajongóknak különösen) ajánlani tudom.
|
