Frank Miller: 300 - A képregény
Gyere és vedd el — morogta Leónidasz spártai király, amikor Xerxész fegyverletételt követelt. Elég durcás hangulatban lehetett.
Figyelem! Azok számára, akik a történet apró mozzanatait inkább maguktól ismernék meg, a kattintás után létezik egy spoilermentes verzió is -- a szerk.
Kezdjük talán a történelmi háttérrel.
A piros sarokban Xerxész, a perzsa birodalom ura és 3-400 000 harcosa (Hérodotosz szerint ugyan pont ötmilliókétszáznyolcvanháromezer-kétszázhuszan voltak, de ezt a fickót annak idején nem viccből nevezték a Hazugságok Atyjának), a kék sarokban Leónidasz spártai király parancsnoksága alatt a görög városállamok szövetségének kb. 7000 katonája (köztük 700 theszpiai harcos, akik végül a visszavonulási parancs ellenére a spártaiakkal maradtak és velük együtt haltak meg, csak nekik nem volt olyan jó marketingjük).
A helyszín Thermopülai, a Korinthoszi-félsziget keleti partján, a Lokriszt Thesszáliával összekötő út egy szűk szoroson átvezető szakasza, az időpont pedig Kr. e. 480 augusztusa. Dögmeleg lehetett - legalábbis a képregényben a spártaiak ennek megfelelően ágyékkötőben és köpenyben rohangálnak (...míg Jacques-Louis David 1814-es festményén egy szál semmiben ábrázolta őket. A rokokó frivolitás, ugye). Xerxész négy éve készülődött a hadjárat tavaszi indítására - rá akart tromfolni a kedves papára, Dareioszra, akit i.e. 490-ben Marathón mezején dádáztak meg Miltiádész vezetésével az athéniak.
A csata maga természetesen a görögök vereségével végződött, ennek ellenére stratégiai (és lélektani) szempontból rendkívüli sikert értek el. Összesen kétezer görög esett el, míg Xerxész húszezer fős veszteséget szenvedett és csak késlekedve foglalhatta el Athént. A későbbi szalamiszi tengeri vereség aztán végül visszavonulásra kényszerítette, és a perzsa birodalom addig nem is keveredett háborúba a görögökkel, míg Nagy Sándor látogatóba nem ment Közép-Ázsiába.
Magát az ötrészes, 1998-ban kiadott képregényt Frank Miller (író, rajzoló) és Lynn Valley (színező, korábbi Mrs. Miller) jegyzi. A képregényt az 1962-es The 300 Spartan című film (bemutatója után annak is kiadták a képregényesített változatát) ihlette, és ahhoz hasonlóan viszonylag kevéssé hűen követi az eredeti eseményeket, bár bőven táplálkozik a rendelkezésre álló forrásokból. Frank Miller felhasználta benne a Hérodotosz, Szimónidész és más ókori írók által feljegyzett mondatokat, de például Ephialtészt, a történelmi árulót mint a spártaiakban csalódott nyomorékot ábrázolja. A 300 a Sin City-hez hasonlóan egyedi képi világgal rendelkezik, de azzal ellentétben színes - bár észrevételre érdemes, hogy Valley kizárólag meleg színeket (plusz a halványkéket) használt fel színezéskor. Az oldalak mérete sem szokványos. Minden kép duplaoldalas, így az 1999-es, keményfedeles egykötetes kiadás a szokásosnál kétszer szélesebb lett. Ugyanebben az évben a képregény három Eisner-díjat nyert: A legjobb rövid képregény, Legjobb író/művész és a Legjobb színező díjakat.
Az öt rész a Becsület, Kötelesség, Dicsőség, Harc és Győzelem címeket viseli. Tekintsük át őket röviden.
Becsület — A spártaiak menetelése a harcmezőre. Jönnek a főbb hősök: Leónidasz király, a fiatal Szteliosz, és a mesemondó Diliosz, aki a nap végén megismertet minket a legenda kezdetével, Leónidasz férfivá válásával. Majd gyors flashback: az utolsó néhány oldalon megtudjuk, hogyan képzelik a spártaiak a diplomáciai megoldásokat. Rögtön ki is tör a háború.
Kötelesség — Az ephor papok megtiltják Leónidasznak, hogy Spárta sereget állítson a perzsák ellen (korábban beszéltek egy perzsa követtel is, aki Leónidasznál nagylelkűbbnek bizonyult), így Leónidasz sétálni indul. Háromszáz fős személyi testőrsége csatlakozik. A görög sereg gyülekezik.
Dicsőség — Megismerkedünk a testi fogyatékos (és nyilvánvalóan csekélyértelmű) Ephialtésszal, akit spártai szülei a Taigetosz helyett száműzetésbe vittek. A spártaiak nem veszik be a buliba, ezért megsértődik. Közben rövid betekintést nyerünk a spártai életformába, akárcsak a perzsa követ. Utóbbit megcsonkítják, majd távozik. A korábban megérkezett és időközben elhunyt előőrsök után bedübörög a perzsa fősereg.
Harc — Harc. Xerxész és Leónidasz találkozik, aztán megint harc. Sok vörös festéket használtak fel ehhez a számhoz. Nagyjából ennyi. Ja, és Ephialtész borongós hangulatban jobbra el.
Győzelem — Győzelem, egy francot. Ephialtész árulása után a hátramaradó, a görögök visszavonulását fedező maroknyi spártait és theszpiait körülfogják, de Xerxész ismét békét ajánl, amit Leónidasz, végigtekintve fáradt katonáin elfogad, hazamennek és mindenki boldogan él, míg meg nem hal.
Csak viccelek.
A képregény összességében egyáltalán nem történelemhű és alkalmanként következetlen: például a spártai hopliták (nehézgyalogosok) öltözékének - pontosabban annak hiányának - ötletét mintha egy Kovi-pornóból lopták volna, Xerxészt piercing-fetisisztának állítják be, Ephialtészt pedig helyismerete okán lehetne épp felderítőnek használni, ha már a falanxba nem állhat. Folytathatnám a felsorolást, de felesleges a 300-on ilyen aprólékos részleteket számon kérni. A hősök nagyon hősök, a rosszak nagyon rosszak, nincsen elmélyült személyiségábrázolás: valószínűleg pontosan ezért lett népszerű.
Miller látványos képi világot, egy lakonikus nyelvezetű és követhető történettel bíró képregényt hozott össze, mely kikapcsolódásnak nagyszerűen megteszi.
2007 márciusában jelenik meg a képregényből készült film, mely rendkívül szórakoztatónak ígérkezik (trailer) és tökéletesen megfelel majd a nézők elvárásainak, amennyiben azok duzzadó izmú, karddal gyilkolászó görögisten hősöket várnak. Én a magam részéről nem kifinomult színészi játékot akarok látni, hanem fröcsögő vért és belassított harcjeleneteket. Szerintem nekem jó lesz.
Jack
|