Történelmi regényekre fókuszáló alrovatunkban flynn ismertetője következik egy művészettörténészből regényíróvá transzmutálódott szerző klasszikusáról.  Négy szemszög, egy véres gyilkosság, számos korhű mellékszereplő és rengeteg fordulat.

•

A történelmi krimik nálunk is több éve virágkorukat élik, ennek ellenére az oxfordi Iain Pearstől semmi sem olvasható magyarul [És mégis! Helyesbítés: a tárgyalt regény megjelent magyarul, Se égen, se földön címmel, még 2000-ben az Aquilla kiadónál]. Az 1955-ben született szerző újságírást és művészettörténetet tanult az egyetemen, majd ennek megfelelően újságíróként és történészként, később pedig televíziós konzultánsként dolgozott. Napjainkban szinte csak az írásnak él, olykor-olykor jelenik meg valamilyen művészeti, pénzügyi vagy történelmi témával kapcsolatos cikke neves napilapokban, de sokan még mindig elsősorban erről az oldaláról ismerik. Persze ez az egyre bővülő bibliográfia miatt most már nemsokára megváltozik majd: Jonathan Argyll-sorozata nagy sikert aratott a műkincseket kedvelők körében és több történelmi krimije is megjelent. Ezek közül az első az An Instance Of The Fingerpost volt, ami kiállta az idő próbáját – a debütálása után tizenkét évvel is rettentő jó regény.

A történet az 1660-as évek Angliájában játszódik, főként Oxfordban, javarészt valós szereplőkkel, négy nézőpontból elmesélve. A monstre méretű regény minden egyes narrátora a cselekmény egy-egy részére fókuszál. Ezért az első részben még csak annyit tudunk meg, hogy az olasz Marco da Cola kereskedő kisemmizett apja üzletét jött megmenteni Angliába. Ez nem megy túl hamar, így Marco kénytelen letelepedni Oxfordban, ahol korábbi orvosi tanulmányainak és egyetemi ajánlóleveleinek köszönhetően hamar befogadják a kor nagy tudósai. Pears ezt a részt Neal Stephensonhoz fogható részletességgel meséli el – az első száz oldalban zömmel orvosi kifejezések dominálnak, illetve tanúi lehetünk az első vérátömlesztésnek is. Nem sokkal később azonban meggyilkolják Dr. Grove-ot, aki jó eséllyel pályázott a helyi püspökség székére, és mindenki a cselédjét, a fiatal Sarah Blundyt gyanúsítja, akit nem sokkal később halálra is ítélnek. Cola hiába nyomoz, nem tudja megmenteni a lányt. Ezzel ér véget az első rész, a következőt pedig már az egyik jellegtelen mellékszereplő meséli, akiről persze idővel kiderül, hogy annyira nem is jelentéktelen, és olyan dolgokra világít rá, amikre nem is gondoltunk volna. Ebben a részben a boszorkányság és árulás körül forog a cselekmény, a harmadikat pedig már a háborútól tartó félelem jellemzi (ezt John Wallis, a kor egyik legkiválóbb matematikusa jegyzi), míg a legvégén megtudjuk a teljes igazságot – ami persze ebben a regényben rendkívül képlékeny dolog. A hétszáz oldalas könyv még az utolsó lapokon is kifejezetten megdöbbentő fordulatokkal képes előállni, ezért az olvasó nehezen dolgozza fel, hogy egyszer csak befejezte a regényt és nincsen tovább.

Magáról a történetről nem akarok ennél többet mondani, mert a négy nézőpont miatt gigászi kirakósként áll össze a végére. Fontos viszont megemlíteni, hogy Oxford tudományos és hétköznapi élete mellett alapos betekintést nyerhetünk az ország politikai elitjének mindennapjaiba is, és természetesen kulcskérdésként előkerül a vallás, illetve a dogmatikus félremagyarázás káros hatásai a teljesen racionális emberekre is. Az hamar kiderül, hogy a Blundy lány ártatlan volt-e vagy sem, viszont annál megrázóbb szembesülni azzal, mennyire kihasználta őt mindenki (a regény egyik legbrutálisabb és gyomorforgató része az, amikor az egyik orvos az agykutatásai miatt végtelenül barbár módon felboncolja a testét, de ugyancsak felkavaró, amikor egy másik szegmens narrátora minden bűntudat nélkül írja le, hogyan erőszakolta meg csak azért, mert megtehette), így tulajdonképpen hamar megérthetjük, miért ismert el egy olyan gyilkosságot, amit soha nem is követett el. Több különböző szemszögből és változatos érvelésekkel megtámogatva olvashatunk arról, ki volt az igazi gyilkos és mi lehetett az indítéka – közben megtudjuk az 1650-es évek végén történt trónfosztás részleteit, betekintést nyerhetünk az akkori kriptográfia alapjaiba, és keserűen nevethetünk azon, milyen sötét emberek voltak a kor legfontosabb vezetői.

Ha összegezni kellene, miért borzasztóan zseniális az An Instance Of The Fingerpost, akkor mindenképpen meg kell említeni a kiváló alaptörténetet, de Pears ehhez hihetetetlenül sokat adott hozzá azzal, hogy a végére több kis történet eredőjéből születik meg a nagy, ráadásul közben hiteles korrajzot kapunk valós szereplőkkel. Az An Instance Of The Fingerpost éppen ezért nem is egyszerű darab, de többszörösen megéri végigolvasni.