Ismétlés a tudás anyja, ezért újra bemutatjuk Jonathan Lethemet, hiszen cikkünk első közlése óta megjelent magyarul az Amnesia Moon című regénye (ismét eggyel több!). Amivel a szerző egyébként olyan mélyre merészkedett Philip K. Dick paranoiás világába, hogy menet közben még a műfaji határsorompót is elhagyta.

•

Jonathan Lethem mintha ráérzett volna a műfaji kategóriákat feszegető szerzők titkos receptjére. A Magyarországon sajnos még nem igazán ismert író* kezdettől fogva tehetségesen elegyíti a könyveiben a spekulatív és az úgynevezett “magasirodalom” elemeit, mint a szintén komoly kritikai elismeréseket arató David Mitchell vagy Michael Chabon.

A kezdetek óta azért alaposan megváltoztak a felhasznált “hozzávalók” arányai. Míg az 1994-es első regénye, a Gun, with Occasional Music még egy nem is túl távoli jövőbe helyezett, ízig-vérig science-fictionnel kombinált chandleri detektívsztori volt, agymódosító drogokkal és beszélő kengurukkal — a Locus magazin olvasói egyébként az év könyvének választották ’95-ben —, később szépen lassan elhagyta a scifit. A fantasztikumot azonban nem teljesen, amire mind aktuális novelláskötete (Men and Cartoons) és az eddigi legnagyobb kritikai sikert elért regénye, a Fortress of Solitude (2003) jó példa. (Utóbbi a Brooklyn utcáin felnövő kamaszok évtizedeket felölelő bildungsromanjának tűnik, amíg egyszer csak elő nem kerül egy láthatatlanná változtató gyűrű).

De kanyarodjunk vissza az 1995-ös második regényéhez, az Amnesia Moonhoz, ami leginkább olyan, mintha Philip K. Dick elborultabb, a science-fiction határait amúgy is feszegető regényeinek szellemében íródott volna.

Lehullottak a bombák, az emberi civilizáció romokban hever, és az újabb evolúcióra vagy a teljes pusztulásra vár. Az Amnesia Moon hőse, Chaos a nagy amerikai sivatag közepén éldegél egy mutánsok lakta porfészekben, a néhai moziból átalakított erődben, és egyetlen kapcsolata a világgal kimerül abban, hogy néha elmegy cigiért és tiszta szeszért, esetleg a ritka kincsnek számító leveskonzervekért. A legközelebbi — meg amúgy is egyetlen — település, Little America lakói “normálisak”, nem keverednek a torzakkal, bár ki tudja, mennyire normális az, hogy a városka nagyfőnöke, Kellog álmai a környék minden lakójának a fejébe beférkőznek. A meglehetősen elmebeteg teóriák szerint uralkodó Kellog számára Chaos különös jelentőséggel bírhat, mert álmaiban őt szerepelteti örök ellenségként, történetünk kezdetén meglepő fordulattal mégis őt kívánja egy igazán fontos (és meglehetősem őrült) feladattal megbízni. Chaos inkább lecsapja a nagydarabot, elköti a készletekkel megpakolt kocsit, és pártfogoltjával, Melindával — akinek egész testét finom bunda borítja — nekivág a nagy semminek, a sivatagnak. Habár nem így tervezte, a kaland önmaga felkutatásává fajul, álmokon, töredezett valóságokon és álommal keveredett valóságpótlékokon keresztül.

Mert lehet, hogy Kellognak igaza volt: nem volt semmilyen atomcsapás. De akkor mi történt a világgal?

Az Amnesia Moon “standard” poszt-apokaliptikus sf-nek indul, de később kissé szokatlan kanyarokat tesz. Chaos sajátságos vándorútja során drogos Mad Max-víziónak is beillő kalandokon át különböző mikrovilágokba vetődik, saját jelenünk torz vízióiba, például a McDonalds-nép gyorsétterem-országába, ahol a vállalati szabályzat idióta előírásai szerint élnek, vagy Délre, ahol látszólag űrbéli idegenek ellen harcol néhány maroknyi túlélő, csak hogy két kiragadott példát említsünk. Széttöredezett volna a világ? És mi köze ennek az egésznek — vagy éppen neki személyesen — egy Everett nevű tudóshoz? Chaos azonban kissé többet tud meg, mint amennyit kellene…

Az Amnesia Moon még mindig friss és hatásos regény, de mindvégig nagyon egyensúlyozik, nehogy két szék közé essen: e sorok szerzője éppen eltaláltnak érzi az arányt, de könnyen elképzelhető, hogy mások úgy gondolják, ez bizony scifinek túl lila ködös, lila ködnek túl scifi. Az viszont biztos, hogy az angolul elég szikár nyelvezetű mű nem Dick-klón, hanem a Dick-féle hagyományok méltó folytatása, a “mi a valóság” témakörének boncolgatása, az elmebetegség, a szilánkokra hasadt valóság, az isten-lét felderítése. Aki nem idegenkedik azoktól a művektől, ahol a cselekmény egy különösen elborult David Lynch-filmre hajaz, próbálkozzon meg vele, aki fekete-fehér válaszokat vár, inkább kerülje el messzire.

Magyarul megjelent Amerikai amnézia címen, 2008-ban, Bart Dániel fordításában

* A szerző utómegjegyzése: nem is olyan rég fedeztem fel, hogy 2001-ben magyarul is megjelent a Motherless Brooklyn / Árva Brooklyn című könyve magyarul. De továbbra sem hiszem, hogy túl ismert lenne…