Elveszett userek a netlabirintusban, chatszobában gombolyodó Ariadné-fonál, Minótaurusz-mítosz újraértelmezve modernül, mindez az orosz szerzőtől megszokott stílusnál is ütősebben. Silvermoon kísér be minket az útvesztőbe.

•

Egyszerűen nem hagyhatom ki, hogy megemlítsem: Viktor Pelevin korunk egyik legnagyobb hatású írója. Én is, mint sokan mások a Generation P kapcsán találkoztam először az orosz szerzővel. Azóta igyekeztem mindent elolvasni tőle, ami magyarul megjelent. Szokás emlegetni vele kapcsolatban a pszichedeliát, a posztmodernizmust vagy az ezotériát. Kétségtelenül vonzódik a misztikához, a mítoszokhoz, legendákhoz. Egészen biztosan érdeklődik a hallucinációk, tudatmódosítás, tudattágítás iránt. Mindezt ráadásul (villamos)mérnöki tanulmányokkal a háta mögött teszi. Ebből a háttérből táplálkozik különleges, egyedi látásmódja, konvenciómentes, bátor stílusa, őrült-zseniális témái.

Utolsó előtti művében (furcsa lenne azt írni, hogy regényében), A rettenet sisakjában egy konkrét mítoszhoz nyúl, Minótaurusz történetéhez. A forma cseppet sem átlagos. Rövid, a szerző tollából származó mítoszmagyarázó bevezető után rögtön egy chat-roomban találjuk magunkat. A szereplők itt találkoznak és kommunikálak egymással. Az írás az ő beszélgetésük lejegyzése. Egyáltalán nem meglepő, hogy Pelevin a labirintus ősi mítoszát a kibertérben értelmezi újjá.

Az alapsztori zseniális. Arról van szó, hogy adott néhány ember, akik egy különleges labirintus különböző (vég)pontjain találják magukat, mintegy álomból ébredve fel. A helyzetükben annyi a közös, hogy egyedül vanak, de kapcsolatot tudnak teremteni egymással, be tudnak lépni egy virtuális útvesztőbe, ahol találkozhatnak egymással. A nevüket ebben a különleges „beszélgető szobában” nem maguk választhatják. A szerepek le vannak osztva és nem cserélődnek vagy alakulnak. Nem tisztázott, de nyilvánvaló feladatuk, hogy kitaláljanak a labirintusból (vagy legalábbis megértsék és elfogadják helyzetüket).

Ariadna-Ariadné vezeti a menetet, álomképekből sodrott fonalával, ő a kezdet és egyben a misztikus kulcs. Víziói és álomtörténetei szolgálnak kiindulópontul a megértéshez. Monstradamus (Nostradamus-Monster?) szerepe értelmezni a víziókat, megmagyarázni a valós és vizionált eseményeket. Ő a nyugodt bölcs, az elmélkedő, aki mindig visszafogott és tényszerű tud maradni. Ő tesz a legtöbbet azért, hogy Ariandna fonalát el ne veszítsék a foglyok, akik között ott találjuk még az érzelmeknek és vágyaknak engedelmeskedő, érzéki Romeót és IsoldA-t, a bigottan vallásos UGLI 666-ot és a tiszta ész elkötelezett bajnokát, Nutscrackert (Diótörő). Ők találnak egymásra a számítógépek hálózatán keresztül és próbálják együtt megoldani a kétségbeejtő helyzetet. Van azért ellenségkép is, a labirintus ura, aki vadászik a hősökre, de igazából maga is fogoly, ártani nem tud. Inkább intellektuális kihívás, mint valódi veszély.

Arra, hogy miként boldogulnak, mi is igazából a rettenet sisakja, illetve kinek milyen szerepe lesz majd a megoldásban, nehéz lenne a poén(ok) lelövése nékül válaszolni. Szerintem Pelevin műve egyetlen zseniális ötletre épül, amit látomásos képekkel, nagy tájékozottságal és értéssel jár körül. Izgalmas a forma, a folyamtos írott párbeszéd, ami egyszerre rendszerezett és spontán, ami egyszerre köt össze és idegenít el. Aki ismeri a mítoszt, annak az – amúgy nem igazán létező – történet nem jelent majd különösebb izgalmat. Ami érdekessé és fontossá teszi a regényt, az a mítosz értelmezése és transzformálása a jelenbe, a modern, sőt igazából időtlen és örök díszletek közé.

Nem lehet sokat beszélni erről a könyvről, el kell olvasni. Egyébként egy délután alatt ez könnyedén megoldható. Izgalmas benne, hogy kemény és mély kérdéseket és válaszokat ad minden izzadtságszag és erőltetettség nélkül. Kicsit úgy, mintha csak egy korlátok és gátlások nélküli repülésben szabaddá engedné saját megszemélyesített gondolatait. Érdekes, szórakoztató utazás vár arra, aki csatlakozik hozzá.