Sanderson könyve talán az első fantasy féltégla, ami különböző verziószámokban is hozzáférhető, ingyenes, folyamatosan alakul a visszajelzések hatására, ráadásul vannak benne kalandok, királylányok, pozőr isten, pszichopata kard és zombi. Tapsi ismeretője egy valóban rendhagyó és nagyon ígéretes vállalkozásról.

•

Brandon Sanderson nevét mostanában két okból ismerhetik idehaza: az egyik, hogy nemrégiben magyarul is megjelent első regénye, az Elantris, a másik pedig, hogy Robert Jordan özvegye és szerkesztője őt választotta az Idő Kereke sorozat befejezésére.

Bár az Elantris nagy siker volt, és úgy tűnik. hogy az azóta elkezdett Mistborn sorozat is tovább erősíti Sanderson helyét a XXI. század elején alkotó nagy epikus fantasyírók között, a szerző és kiadója úgy döntött, ez még mindig nem elég az ismertséghez. Feltehetően Sanderson amúgy is kóros íráskényszerben szenved, én mással nem tudnám magyarázni, hogy 2006-ban eldöntötte, csak az internetes érdeklődőknek ír egy önálló regényt. Legyen már nekik is mi alapján eldönteniük, akarnak-e a többi könyvére pénzt költeni. Sőt ami még ennél is merészebb, Sanderson ezzel azt is vállalta, hogy az olvasók segítségével szerkessze készre a művet. Ez a része már csak azért is izgalmas, mert saját bevallása szerint a regényei általában tíz főbb szerkesztési fázison mennek át, a honlapjára felrakott Warbreaker (nyomtatásban olyan 5-700 oldal körülinek számítana) pedig a cikk írása idején még csak a 3,5. változatnál tart. ( Megjegyzés: a Warbreakerből a cikk megírása óta már a 4.2-es verzió is elérhető.)

És már így is roppant izgalmas és fordulatos. Romantikus, de épp elég humorral fűszerezve. Akad itt politikai házasság, ármány és szerelem; a szereplők állandóan túllépnek önnön korlátaikon, sűrű világmegmentéssel fűszerezve az eseményeket; vannak istenek, akik nem hisznek magukban, és a leghétköznapibb tárgyakat is életre keltő mágia. (És mivel Sandersonról van szó, természetesen: zombik! Egész hadseregnyi! És zombi mókusok! Igen, zombi mókusok!)

A történet alaphelyzete szinte tündérmesébe illik. Idris józan, puritán királyát, a hallandreni trón jogos örökösét húsz éve arra kényszerítették ősi ellenségei, a romlott hallandreniek, hogy ígérje el egyik lányát rettenetes Istenkirályuknak, a halva született és feléledt, néma szörnyetegnek. Vivennát egész életében erre nevelik, ám amikor elérkezik a rettegett pillanat, a király képtelen elengedni legidősebb és legkedvesebb gyermekét, és a legkisebb, legmakacsabb lányát, Sirit küldi el helyette a hallandreni udvarba. Vivenna persze nem érti apja döntését, és titokban nekivág, hogy megmentse szeleburdi kishúgát – ám bármennyit tanult is Hallandrenről, arra nem készülhetett föl, ami a fővárosban várja.

A hallandreni udvarban Lightsong, a fiatal isten unja múlt nélküli életét, és egyáltalán nem hisz a saját vallásában; öt év henyélés után már a saját főpapja idegesítését sem élvezi. Eldönti, hogy megpróbál rájönni, ki lehetett, mielőtt istenségként Visszatért. Kutatás közben természetesen belebotlik a Hallandren és Idris közti háborút tervező összeesküvésbe is. Az ilyesmi általában nem tesz jót még az istenek egészségének sem, és a tetejébe azt is ki kell találnia, hogy valóban olyan önző és puhány, mint amilyennek saját magát tartja, vagy épp ellenkezőleg: bátor és hősies, ahogy azt a hívei vélik.

Vasher másfél hetes borostával, egy rongyos köpennyel, és egy jóindulatú, ám pszichopata karddal (persze ki tudja, kardok között mi számít egészséges lelkületnek) érkezik vissza Hallandrenbe, hogy rendbe tegye a dolgokat. Mivel a modora az állánál is érdesebb, ez nem olyan egyszerű, de legalább látszik rajta, hogy még zavarja, ha az ügy érdekében kisebb lakóközösségeket kell kiirtania. Ha nem fantasyről volna szó, láncdohányos lenne és Humphrey Bogart, így csak keresztbe font karral ácsorog a szélben, és barátságtalan dolgokat mond, miközben mindenki tudja, hogy aranyból van a szíve.

A tisztességes ponyva módjára lenyűgöző (és olykor eltúlzott) történet mellett a szimbólumok mértani szerkesztettsége is tetszetős. Ebben a világban mindennek megvan a párja és az ellentéte. A puritán idrisiek a színes hallandreniekkel dacolva száműzik még a virágokat is az otthonaikból; az emberek életerejével táplálkozó hallandreni isteneknek végül minden erejüket egyetlen halandó meggyógyítására kell áldozniuk; a lobbanékony Siri megkomolyodik, míg Vivenna határozottan temperamentumosabb lesz. És akkor még a titokzatos Denth és Vasher régi viszálya szóba sem került, pedig Denthről nagyon sokáig csak onnan lehet tudni, hogy nem hétköznapi zsoldos, hogy egy ilyen rejtélyes alak, mint ez a Vasher, ennyire utálja.

Ebből persze már látszik az is, hogy tisztességes ponyva módjára ez is tele van szépen bevezetett, jól időzített sablonokkal, így nagy meglepetések nem érik az embert, de nagy meglepetésekért legfeljebb csak humán osztály fizika témazáróit olvassa az ember. Pár dolog számomra kissé homályos (különösen Vasher, a Visszatértek és a Lélegzet kapcsán), de egyrészt a történet ettől még kellemesen kerek marad, másrészt még Sanderson becslése szerint is messze a legvégső változat. Talán abban már ezek a kis hiányok is szépen ki lesznek pótolva. Persze az meg azzal fenyegetne, hogy pont a fináléban belebámul a teljes stáb a kamerába, és jól megmagyarázza az olvasónak, miért is van ez; és az sem az igazi.

Összességében megéri letölteni és elolvasni a könyvet. Szórakoztató, már jelen változatában is működőképes, kellemes olvasmány – és hogy így mutatkozik be, az mindenképp szimpatikus kezdeményezés. A letölthető Word dokumentum végén pedig Sanderson eddigi regényeiből (Elantris; Mistborn I.: The Final Empire; Alcatraz versus the Evil Librarians) is található pár fejezet, hátha az ember a kellemes olvasgatás után vásárlásra szeretné adni a fejét.

Linkajánló:

A szerző honlapja