Brick
Informátorok, drogkereskedők, nyomozás, végzetes szerelem és kiüresedett emberek Dél-Kalifornia perzselő napsütésében – Jack bemutatója az endlessen az első olyan noirról, ami egy középiskolában játszódik, és ha lehet, ettől egy kicsit még kegyetlenebb, mint az eredeti darabok.
•
A Brick, Rian Johnson első filmje (ha nem számítjuk az Evil Demon Golfball from Hell!!! című, nyolc perces főiskolai vizsgafilmet) tökéletes példája a klasszikus detektívtörténetnek – ami azt illeti, néhányszor utal is a Máltai sólyomra, a műfaj talán legismertebb és legjellemzőbb darabjára. A rendező szerint ezen kívül a spagettiwesternek és a Cowboy Bebop volt nagy hatással a film látványvilágára.
A főhős, Brendan Frye egy megkeseredett, cinikus figura, aki mindig tudja, hogy az öklével vagy a szövegével győzze-e le ellenfeleit. Egykori kedvese, Emily a segítségét kéri, de Frye elkésik: holtan találja a lányt. Bosszút esküszik és az alvilág után veti magát, hogy egy informátor segítségével kiderítse, ki és miért ölte meg Emilyt. Találkozik Laurával, az egyszerre veszélyes és sebezhető lánnyal, drogkereskedő bandák harcának közepén találja magát, és bár a film végére megfejti a rejtélyt és bosszút áll, győzelme pontosan olyan komor, mint a küzdelem. Humphrey Bogart sem csinálhatta volna jobban. Főleg azért, mert csúnyán kilógna a történetből: a helyszín ugyanis egy dél-kaliforniai középiskola, a szereplők pedig kevés kivétellel diákok – Pinre, az egyik 26 éves bandavezérre mint „öregre” hivatkoznak…
Frye nyomozása közben a középiskolai klikkek között szlalomozva próbál mind többet megtudni az Emily utolsó telefonhívásakor hallott különös dolgokról és Emily utolsó napjairól. Az informátor az iskola agyasa, aki a háttérből súg neki, ha el-el akad, de a különböző tanúktól és ellenfelektől szerzett töredékek lassan összeállnak és Frye szörnyű felfedezést tesz.
A harmincas évek filmjeivel ellentétben itt a bezártság-érzést nem a kizárólag zárt térben felvett jelenetekkel érik el, hanem a középiskola mikrotársadalmában való mozgással: a hatalmat és az autoritást az iskola igazgatóhelyettese képviseli. Frye már a múltban is kapcsolatba került vele egy másik, félszavakkal említett történet kapcsán, aminek valószínűleg sok köze volt ahhoz, hogy kitaszítottá és magányossá vált.
A szereplőkben nem találni fiatalos vonásokat. Mindannyian sematikus karakterek, koravén, drámai kötelezettségükben megfelelő személyiségek, akik nem lépnek ki a műfaj által meghatározott jellemvonások rácsai közül, sőt még beszédstílusuk is inkább illik a negyvenes évekbe, mint az ezredfordulóra. A konfliktusok előre láthatóak és pontos sorrendben be is következnek. Egy detektívtörténet nem fordulhat át vígjátékba vagy lélektani drámába, a humor ironikus és hűvös, az igazi jellemfejlődés kizárt, a bűnt pedig mindig követi a kiérdemelt büntetés, legyen szó a főhősről vagy a főgonoszról. Ezt egyebek mellett elősegítette a készítők pénztelensége: a forgatókönyv elkészülése és a filmkészítés kezdete között nyolc évtelt el, ami alatt pénz próbáltak szerezni. Ennek is köszönhető, hogy a sokszoras díjazott Joseph-Gordon Hewitt játszhatja rendkívül meggyőzően Brendan Frye szerepét, akit legutóbb a Kulcsfigurában láthattál Magyarországon. A többi színészre sem lehet panasz, bár legalább annyira dolgoznak ismeretlenségükkel, mint bármi mással, kivéve persze a veterán Richard Roundtreet az igazgatóhelyettes szerepében.
Összegezve, egy nagyon decens, megfelelő stílusban tálalt krimit kapsz: korrekt „neo-noir” darab, amit érdeme szerint jutalmaztak többek között a 2005. évi Sundance-fesztiválon a zsűri különdíjával.
Linkajánló
Az eredeti novella illusztrációkkal
[Utószó, avagy a szerkesztő partizánajánlata: akik még olyan középiskolai-kaliforniai noirra vágynának, ahol a műfaj alapvetéseit értelmezik újra fanyar humorral és elsőre meghökkentő felütéssel, próbálkozzanak meg a Veronica Mars című tévésorozattal, ha tehetik, szigorúan eredetiben…]