Titokzatos kísérlet, egy amerikai sf/noir műalkotás szovjet előképe és persze társadalomkritika a Sztrugackij testvérpár regényében, amely – utóbbi jellegzetessége miatt – kissé hányatott sorsot élt meg. isolde idegenvezet a Városban.

•
A kárhozott város a Sztrugackij testvérek talán legkomolyabb regénye. A szerzők 1971-ben fejezték be a könyvet és meg sem próbálták kiadatni, hiszen a rendkívül éles társadalomkritika miatt a szovjet cenzúra egészen biztosan betiltotta volna. A regényt a szamizdatirodalom részeként titokban terjesztették, míg végül a rendszerváltást követően, 1989-ben hivatalosan is megjelent. A könyv címét a szerzők Nicholas Roerich hasonló című festményétől kölcsönözték.

A történet: valakik – az úgynevezett Mentorok – valamiféle számunkra átláthatatlan elv szerint embereket válogatnak össze a Földről, akiket egy Városban helyeznek el, ahol tanulmányozzák őket. A Városról gyakorlatilag semmit nem tudunk, sem azt, hogy hol van – a Földön vagy másik bolygón –, sem azt, hogy a benne élő emberek tanulmányozását (a Kísérletet) kik, mióta, meddig és miért végzik. A Város minden valószínűség szerint mesterségesen létrehozott környezet: az egyik oldalról szakadék, a másikról égig érő fal határolja, a Napot ki- és be lehet kapcsolni, és ha valakinek ezen a ponton eszébe jutott a Dark City című film, akkor igaza van, valóban emlékeztet rá az alaphelyzet.

A Város lakói eredetileg mind földlakók voltak, akik önként jelentkeztek a Kísérletbe, és ugyan különböző országokból és korból jönnek (az 1940-es Németországtól kezdve a hatvanas évek Szovjetuniójáig), a Városban beszélt közös nyelven gond nélkül megértik egymást. A Kísérlet pontos célja számukra is ismeretlen, az azonban valószínű, hogy a Mentorok a társadalmi berendezkedést vizsgálják, illetve az emberek reakcióját különféle behatásokra: például a városban diktatórikusan eldöntik, kinek milyen munkát kell végeznie, és ezt bizonyos időszakonként önkényesen változtatják. Így nem alakulnak ki osztályellentétek, mellesleg senki nem azt csinálja, amihez ért, vagy amit neadjisten szeretne.
A Város társadalmi berendezkedése és problémamegoldó stratégiái erősen emlékeztetnek a kommunista rendszerre: az ésszerűtlenség határait messze túlszárnyaló bürokrácia, korrupció, és maga a tény, hogy az odafent ülő tudós és jóságos Mentorok szándékait nem ildomos megkérdőjelezni.

A valóságszerű kísérleti beavatkozásokon felül a városlakóknak számos kiszámíthatatlan és megmagyarázhatatlannak tűnő eseménnyel is meg kell küzdeniük: a Várost rögtön az első fejezetben vad páviánok árasztják el, egyszer nyolc napra kikapcsolják a “Napot”, valamint időről időre fel- majd eltűnik itt-ott egy Vörös Épület, ami nyomtalanul eltünteti az oda belépő embereket. Szóval különös, megmagyarázhatatlan, abszurd események történnek ezen a különös, megmagyarázhatatlan, nyomasztó helyen.

Andrej, a főhős eredetileg fizika szakos hallgató volt Leningrádban. Eleinte feltétel nélkül hisz a Kísérletben és a Mentorok jó szándékában, hozzáértésében, és rendes dolgozó módjára “építi a szocializmust”. Később a különös események hatására kissé kiábrándul és válaszokat keresve csatlakozik a sivatagba tartó expedícióhoz. Ennek során különös dolgokat fedeznek fel: ősrégi, valaha emberlakta városok és letűnt kultúrák nyomait például, de az expedíció előrehaladtával a résztvevőkkel egyre szürreálisabb és érthetetlenebb dolgok történnek.

A regény érdekes keveréke a társadalomkritikának, a lélektani regénynek és az abszurd sci-finek, és annak ellenére, hogy meglehetősen “komoly” könyv, sikerült kiolvasnom a strandon, tehát izgalmas, esetenként humoros, nem nehéz olvasmány. Nagyon tetszik a vége, gondolom, nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nem kapunk választ minden kérdésre, hacsak azt nem, hogy objektív valóság nem létezik, de ehhez a könyvhöz éppen ilyen befejezés illik.