Hiánypótló ismertetőjében isolde egyenesen a magyar scif-fi könyvkiadás hajnalára időutazik, hogy két kutatóintézet-fetisiszta kisregényen keresztül bemutassa a sci-fit író orosz testvérpárok leghíresebbjét. A tudomány ereje, melósköpenyben cigarettázó felnőtt harrypotterek és Kuczka Péter máig beteljesületlen jövőképe!

•

A szovjet Borisz és Arkagyij Sztrugackij testvérek: Arkagyij Sztugackij (1925-1991) nyelvész és japán tolmács, Borisz (1933-) csillagász-fizikus, ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy közösen science-fiction regényeket írjanak. Saját bevallásuk szerint ilyenkor felváltva dolgoztak: egyikük gépelt, a másik fel-alá járkált, miközben közösen találták ki a történetet. Minden egyes mondatot külön megvitattak, és ha nem tudtak dönteni, akkor kisorsolták, melyik verzió maradjon. Legismertebb műveik az 1960-as években születtek, köztük a világszerte népszerűvé vált a Piknik az árokparton, ami alapján Tarkovszkij Stalker című filmje készült. Bár több regényüket lefordították angolra, Sztrugackijék művei legnagyobb sikereiket főként a volt Szovjetunióban és Kelet-Európában érték el: ez valószínűleg jórészt annak köszönhető, hogy szinte minden regényükben bújtatottan vagy nyíltan jelen van a kommunista rendszer paródiája vagy kritikája, és ezeket a poénokat nyilván a szóban forgó országok lakói értették és értékelték igazán. Az 1977-ben felfedezett aszteroida, a 3054 Strugatskia a Sztrugackij-testvérekről kapta a nevét.

A tárgyalt könyv két kisregényt tartalmaz, a fenti címekkel, és az írásokat jól jellemzi, hogy túlmentem miattuk a metróval, és nem egy megállót, hanem mindjárt hármat. Sztrugackijék szokásukhoz híven okosak, humanisták, társadalmi problémákat feszegetnek és hihetetlenül szellemesek. Istenem, egyszerűen lenyűgöző, mennyire hisznek az elme világokat megváltoztató erejében, a tudomány felemelkedésében, az Emberben, és közben nem átallják kifigurázni ugyanezt. De részletezem.

A Nehéz istennek lenni történetéről nem mondanék sokat, mivel az alapok – 1) kik ezek, 2) mikor, melyik korban történik az egész, 3) egyáltalán milyen bolygón – a történet közben derülnek ki, és a szerzőpár annyira ügyesen adagolják az információt, olyan izgalmas ezekre fokozatosan rájönni, hogy nem akarom elvenni ezt az élményt senkitől. Szóval, spoiler nélkül: huszadik századi Emberek tevékenykednek egy alapvetően középkori környezetben, esetenként futurisztikus technikával. Kaland, izgalom, féltékenység kardozó lovagok, udvari intrikák, térfigyelő kamera, helikopter. A történetben szereplő társadalmi változások erősen emlékeztetnek a nácizmus kialakulására, és kissé kevésbé nyíltan ugyan, de a kommunista rendszer bírálata is megjelenik.
(A Nehéz istennek lenniből számítógépes játék is készül.)

A hétfő szombaton kezdődik szintén össze nem illő dolgokat kever egy történetbe mintegy magától értetődően. A regény egy képzeletbeli észak-szovjet városban játszódik, amelynek kutatóintézetében magas szinten és államilag támogatottan űzik a mágia és a természetfeletti jelenségek kutatását. A főhős, Alekszandr Ivanovics Privalov (Szása), a fiatal programozó mit sem sejtve, szabadságát töltve érkezik Moszkvicsával a szovjet kisvárosba, ahol mindjárt egy gyanús öregasszonynál száll meg, hogy szintén nyaraló haverjait bevárja. A szállásán, nos, furcsa dolgok történnek (konkrétan láthatatlanná válásra meg beszélő macskára kell gondolni), amik odáig fajulnak, hogy végül természettudományos érdeklődésének engedelmeskedve állást vállal a helyi Kutatóintézetben. A Kutatóintézetben zajló élet finoman fogalmazva sem mindennapi, a kollégák mágusok, vámpírok és háziszellemek, a kísérleti állataik démonok meg baziliszkuszok, de felbukkan egy időgép is, valamint kísérlet történik az Eszményi Ember megalkotására. Hosszas nyomozás után végül az is kiderül, hogy az intézetvezető professzor miért két ember egy személyben és mi köze ennek a laborban talált döglött papagájhoz.

A regényben rengeteg az utalás ismert orosz mesékre, illetve egyéb világirodalmi remekművekre, és „utalás” alatt többnyire paródiát kell érteni. Szerepel például a Puskin: Ruszlán és Ludmilla című meséjéből ismert szuperokos macska, csak éppen itt örökletes érelmeszesedéstől szenved, de az intézetben dolgozik Merlin is, mint a Jövőbelátási Részleg vezetője, és mellesleg egy nagyképű és tudatlan semmirekellő, míg a technikai segítségnyújtó részlegnél bizonyos Odin gürcöl. De felismerhetjük a sztálinista rendszer hírhedt kutatóját, Liszenkót is a demagóg és áltudományos Vigabello figurájában.

Kapunk a fejünkre rengeteg tanulságot, dicsérjük a munkát, a tudományt és a tudós, humanista, elhivatott embert, aki már szombaton bejön dolgozni, mert utálja a semmittevést, a munkáját meg imádja. Mellesleg az, aki nem imádja a munkáját valami miatt, hanem inkább lógna, annak pár órán belül amúgy is szőr nő a fülén, és onnantól borotválnia kell, ha nem akarja, hogy a többiek észrevegyék. De nyugalom, A hétfő szombaton kezdődik sokkal viccesebb, mint amennyire moralizál, mégpedig éppen azért, ahogyan a mágiát keveri a tudományos nyelvvel, mintha csak Harry Potter PhD-zna, és mindehhez ott az 1960-as évekbeli Szovjetunió, Moszkviccsal és kék munkaköpenyt viselő, dohányzó, elhivatott programozóval. A regényhez fiktív utószó tartozik, amelyet a történetben szereplő kutatóintézet egy professzora írt, és amelyben többnyire élesen bírálja a két szerzőt a mágia tudománya terén elkövetett számos tárgyi tévedésük miatt: például következetesen M-mezőnek nevezik a mű-mezőt, de ez csak egy a sok közül, és ez még kínosabb annak tudatában, hogy a szerzők maguk is holmi kutatófélék. Imádom. Zseniális.

Ami még egyébként bűbájosan retró, az a könyv végében található Kuczka Péter-esszé, amelyben kortárs irodalomkritika fogalmazódik meg a fantáziavilágok szépirodalomban betöltött szerepéről, ti. hogy mennyi pluszt és szabadságot nyújthat az írói önkifejezéshez a jövő és az elrugaszkodott képzelet; és mennyire újszerűen lehet megfogalmazni az emberiség örök morális problémáit ezekben az új és nemlétező környezetekben. Kuczka kíméletlenül lehúzza pl. Burroughs Mars hercegnő-cuccait, és bár Tolkient dicséri, de korát messze megelőzve kíméletlenül beszól a Gyűrűk ura-rajongó geekeknek. 1971-ben. Mindemellett oldalakon át fejtegeti, hogyan lesz része ez az új, science-fiction nevű jelenség a szépirodalomnak. Mondom, bűbájosan retró.