Lovecraft-filmek

Posted In: film, H.P.Lovecraft

Nem-euklideszi okokból némileg elcsúszott cikkel emlékezünk meg H. P. Lovecraft születésének 125. évfordulójáról. A soron következő ismertetőben rampion tiltott csillagállások és pogány rítusok segítségével összeállított címlistával próbál ötleteket adni azoknak, akik nem csak prózában szerenék átélni a kozmikus rettegést.

Lovecraft-filmekkel Dunát lehet rekeszteni – az alábbi csak egy szubjektív és ötletszerű ízelítő, a Mester születésének nemrégiben elmúlt 125. évfordulójára. (Augusztus 20! A köznép azt hiszi, Szent Istvánt ünnepeljük… muhaha iä iä…)

Lovecraft árnyai

Love01-HellboyElőször is szögezzük le, hogy valahányszor Hollywood iszonyatosan monumentálisan rémisztő próbál lenni, Lovecrafthez nyúl, de persze csak óvatos duhaj módjára. Ez a helyzet például az újhullámos Godzilla-filmnek szánt Cloverfield és az apokaliptikus road movie-ba töltött groteszk love story, a Monsters esetén. Személyes kedvencem ezen a vonalon a Hellboy I legeleje, ahol egy mágikus kapu mögött az űr síri csendjében egy elképzelhetelten méretű, szendergő szörnyeteg siklik tova – a kozmikus horror egy pillanatra a mainstreamben is felvillan. (Nagy kár, hogy a del Toro által évekig tervezgetett Mountains of Madness-megfilmesítés kútba esett.)

Direkt megfilmesítések
Dunwich_HorrorJópár film akad, ami Lovecraft valamelyik novelláját vagy kisregényét adaptálja több-kevesebb hűséggel, pl. a Dunwich Horror (1970), a Dreams in the Witch-House (2005) (ebből van szotfpornóba hajló 1968-as változat is Curse of the Crimson Altar címmel), The Resurrected (1992, a Charles Dexter Ward esete alapján) stb. Tapasztalatom szerint ezek a filmek nem nézhetetlenek, de az eredeti művekhez sem technikailag, sem szellemileg nem tudnak felnőni – az 1970-es Dunwhich Horrorban például egy medúzacsápokkal elátott szakállas nagypapa-fej a Whateley-szörny.

Love03-Mouth-of-Madness

Olvasol Sutter Cane-t?

John Carpenter In the Mouth of Madness-e (1994) egyszerre tisztelgés Lovecraft előtt és barátságos fricska Stephen Kingnek. Sutter Cane, a káprázatosan sikeres horroríró eltűnt, mielőtt legújabb kéziratát leadta volna. A kiadó magánnyomozót fogad, aki természetesen egy isten háta mögötti, degenerált kisvárosban bukkan az emberi formáját elveszteni készülő művész nyomára. A kozmikus horror itt is felvillan legalább egy snittben, Carpenter pedig remekel.

A Reanimátor-trilógia

Brian Yuzna, a B-horror királya többször is nagyon szellemesen kölcsönzött a Cthulhu-mítoszból. A Reanimátor-trilógia (vagy legalábbis az első darabja) névleg Lovecraft-megfilmesítés, de az eredeti anyag inkább csak inspirációként szolgál a morbid humor csúcsra járatásához. Dr Herbert West, a botcsinálta patológus tűzön-vizen át igyekszik tiszteletet kivívni újraélesztő-szérumának, annak ellenére, hogy a szer sokkal inkább produkál zombiapokalipszist, mint örök életet. A slapstick-komédia és a morbid belezés utánozhatatlan keveréke minden rajongónak melegen ajánlott, még ha némileg ki is lép a szigorú értelemben vett kanonikus keretek közül.

A Történelmi Lovecraft Társaság filmjei

Love08-WhispererA Történelmi Lovecraft Társaság a világ legcukibb geek egyesülete. Olyan hibbant projektekről lettek ismertek, mint a Hegedűs a háztetőn című musical Cthulhu-átirata, Shoggoth a háztetőn címmel (katt ide a „Ha én Deep One lennék” c. slágerhez). 2005-ben aztán magasabb sebességbe kapcsoltak, és elkészítették a Cthulhu hívása fekete fehér némafilm-változatát, ami úgy tesz, mintha az elmesélt eseményekkel egyidőben készült volna. Van benne rémisztő némafilmes hegedűkkel kísért törzsi tánc a förtelmes bálvány előtt, tengeri ködből előemelkedő Cthulhu (az 1933-as King Kong-hoz méltó technológiával), és minden, ami kell. Ezt 2011-ben követte a Suttogás a sötétben, immár hanggal, az 1930-as/40-es évek krimijeinek stílusában, nagyon meggyőző weird science-elemekkel. Mindkettő kötelező darab. Rettegni nem fogunk tőlük, de nagyon hatásosan ötvözik a lovecrafti mítoszt a régi filmek ódon hangulatával amellett, hogy az abszolút maxpontos rajongói tevékenység kiemelkedő példái.

Cthulhu noir

A HBO két bizarr és kellemes botlása a Cast a Deadly Spell (1991) és a Witch Hunt (1994), melyek a régi film noirt keverik lovecrafti témákkal. A Cast a Deadly Spell-ben a Necronomicon után nyomoz egy tipikus marlowe-i magándetektív egy alternatív 1940-es évekbeli Amerikában, ahol zombik és boszorkányok is polgárjogot kaptak, a felső tízezer pedig mágikus praktikákkal szórakoztatja magát a koktélpartikon. A Witch Hunt a McCarthy-féle kommunista tisztogatásokat hangszereli át a szó szoros értelemben vett boszorkányüldözéssé. Mindkét történet olyan, mintha egy kissé komolytalan, de nagyon szerethető Call of Cthulhu-mese direkt megfilmesítése lenne.

Necronomicon és Dagon

Love05b-DagonBrian Yuzna a Reanimátor-trilógián kívül két további elsőrendű lovecraftiánus B-horrorral is megajándékozott minket. A Necronomicon (1999) három (a kerettörténettel együtt három és fél) rövidfilmből áll. Az elsőben egy fiatal arisztokrata meglátogatja ősei lakhelyét, a másodikban egy oknyomozó újságíró meginterjúvol egy fiatal nőt, akinek a lakásában feltűnően hideg van („ritka bőrbetegségben szenvedek…”), a harmadikban két rendőr egy sorozatgyilkos üldözése közben egy földalatti labirintusba téved. (A kerettörténetben Lovecraft olvassa ezeket a történeteket a Necronomicon egy elzárt példányában, ami megpróbálja elfogyasztani őt.) Bár nem eredeti Lovecraft-sztorikból áll, a Necronomicon nagyon ütős, az átlagtól élesen elütő antológia.

A Dagon (2001) egy házaspárról szól, akiknek léket kap a vitorlása valahol Spanyolország partjainál. Kénytelenek az ismeretlen, enyhén degeneráltnak tűnő kisvárosban tölteni az éjszakát… a folytatás sejthető. Bár szintén nem Lovecraft-műből készült, a Dagon az általam ismert egyetlen film, ami hűen megjeleníti a degenerált lovecrafti kisvárosok hangulatát.

Bónusztrekk: She Creature

A Lovecraft-filmtermés egyik tanulsága, Love06-SheCreaturehogy a Cthulhu-mítoszban rengeteg humor is lappang, a meglevő horrorfilmes paradigmákat pedig akkor is képes nagyon kreatívan megfertőzni, ha az eredmény nem a szó szigorú értelmében vett lovecrafti film. A másik tanulság (legalábbis saját korlátozott tudásom alapján) az, hogy a szó szigorú értelmében vett lovecrafti film még nincs – a kozmikus horrorból csak villanásokat kapunk itt-ott. Ezért is ajánlanám búcsúzóul mindenkinek a She Creature című munkát, melyben egy vándorcirkusz szerez egy igazi hableányt a freak show-juk számára. Bepakolják a sellőt az óriás akváriumában a többi cókmók közé, és elindulnak a következő nagyváros felé, persze vesztükre. Ennek a filmnek még névleg sincs köze Lovecrafthoz, de személy szerint ebben fedeztem fel a lovecrafti horror első valódi filmes csíráit.