Mihez kezd a brutálisan realista fantasy mestere egy klasszikus magándetektív-történettel? Nagyjából azt, amit elvárnánk tőle: fog egy klasszikus hátteret, felvázol egy jól ismert alaphelyzetet, kicsit megvariálja valami egészen mással, aztán remekül megírja. G.R.R. Martin nálunk nagy eséllyel leginkább a Jég és Tűz dala címen futó fantasy regényfolyamról ismert, pedig írt ő vámpírregényt és sci-fit egyaránt.

A Skin Trade a Dark Visions antológiában jelent meg 1988-ban (a nálam megfordult példány 2000-es újrakiadás). Martin kisregénye mellett Stephen King, és másik kedvencünk, Dan Simmons novellái alkotják a kötetet. 2007 távlatából külön érdekes látni, hogy a szerkesztő direkt az akkori „három nagy horrorszerző” munkáiból állított össze egy külön antológiát – jól példázza Simmons és Martin tehetségét, hogy azóta mind a ketten legalább ennyire megkerülhetetlenné váltak a sci-fiben illetve a fantasyben.

A Skin Trade igazi, modern noirként indít. Ősz van a folyóparti városban, eső kopog a pusztuló iparváros százéves gyárnegyedeiben. A hegyen magasodó villákból a vagyonos elit vasmarokkal irányít mindent, a rendőrségtől az újságokon át. Hősünk, a kistermetű és asztmás Willie Flambeaux manírjait tekintve igazi privát kopó, de valójában adósságbehajtó, aki a hagyományos olcsó iroda helyett egy ódon ex-sörfőzdében lakik a fekete vizű folyó partján. A csinos Randi Wade egyáltalán nem tűnik hard-boiled detektívnek, pedig tényleg az. Ketten próbálnak fényt deríteni a mozgássérült Joan Sorenson halálára, akit vadállatok téptek szét, de a helyzetet nehezíti, hogy az egyikük kezdettől fogva elhallgat valamit… Ezzel a szürke tónusú magándetektív-sztori mögül lassan kibontakozik egy teljesen más világ: eltűnt gyermekek, múltbéli rejtélyek – és a likantrópok, a farkassá változó emberszörnyek titka.

A Skin Trade történetéről spoilermentesen csak ennyit szabad elmesélni. Ha horrorként talán nem üt annyira, mint a Lázálom, remek olvasmány, és egyaránt ajánlható Martin rajongóinak, a vérfarkasos horrorban utazóknak és azoknak, akik szeretik a noirt.