Micsoda? Zombik nélküli zombiregény? flynn ismertetőjéből megtudhatjuk, milyen érzés lenne egy napon arra ébredni, hogy embertársaink egy része színtiszta, zsigeri gyűlöletből akar végezni velünk, és ehhez (sajnos?) senki sem változott agyakat zabáló szörnyeteggé. David Moody trilógiája néhány nyomasztó nap bemutatásával indul,  és egy teljesen megtébolyodott jövő krónikája lesz belőle.

•

Képzeld el , hogy az emberiség egy hét alatt két részre szakad. A két csoport összetétele abszolút a véletlen függvénye: nem számít a nemed, a bőröd színe, a vallásod, a nemzetiséged, de még az sem, van-e családod vagy szeretsz-e valakit. Egyszerűen egyik pillanatról a másikra ráébredsz, hogy vannak ők és vagytok ti, és egyik csapatnak pusztulnia kell. Az utolsó emberig.

Ez adja David Moody Hater-trilógiájának alapötletét. Az emberiség tehát két nagy csoportra hasad, és az egyik valamiért agresszívan megtámadja a többieket – ezekre az emberekre aggatja idővel a média a „hater”-jelzőt (gyűlölködők avagy agresszívek). Fontos azonban megjegyezni, hogy átalakulás ide vagy oda, nem változnak zombivá vagy más agyatlan entitássá. A hozzájuk hasonlókkal ugyanúgy kommunikálnak és együtt élnek, ahogy eddig, a többiek (őket címkézi „unchanged”-ként a regény, azaz ők a változatlanok) jelenlétében viszont elönti őket az adrenalin, és megmagyarázhatatlan késztetést éreznek, hogy azonnal, akár puszta kézzel, a lehető legbrutálisabb módon megöljék őket.

Az emberiség változatlan populációja először csak az önvédelemig megy el az alkalmazott erőszakban, majd amikor belátják, hogy az átalakulás kiszámíthatatlan és globális méretű, felveszik a küzdelmet, és ezzel megkezdődik az emberiség igazi, végső háborúja. A trilógia főszereplője egy Danny McCoyne nevű fiatal, háromgyerekes apuka: egyszerű irodai rabszolga, aki utálja a munkáját, arról nem beszélve, hogy alig futja a lakbérre, internetre pedig végképp nem, ráadásul az apósa lépten-nyomon emlékezteti őt arra, mekkora kudarc az élete, és egyáltalán, hogyan köthetett ki a lánya egy ilyen alak mellett.

A trilógia nyitó kötete azt az egy-másfél hetet dolgozza fel, amikor a világ örökre megváltozik (ebben az időszakban teljesen véletlenszerűen bukkannak fel az aggresszív emberek). Dannyt ekkor még az élet apró, de megkerülhetetlen problémái kötik le: a kibírhatatlan felettese, a pénztelenség, a gyerekei, akiket imád, de mindig az őrületbe kergetik, és így tovább. Elsőre nem is tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy a média egyre több erőszakos történésről számol be. Akkor válik számára is minden nagyon valóságossá, amikor az egész szörnyűség már őt is érinti, de ekkor már nincsen menekvés.

A történetből csak annyit szeretnék elárulni, amennyi mindenképpen szükséges a kedvcsinálóhoz, és mellőzném a túlságos spoilerezést. Idővel Danny is haterré válik (ezt a második és harmadik rész fülszövegei már nem kezelik titokként), ráadásul elveszíti a családját, akikből egyedül az ötéves kislánya alakult át olyanná, mint ő. Míg az első könyv a káosz kitörését meséli el, addig a második – Dog Blood – a nagy háborúról szól, ahol a száthasadt világ két fele megküzd egymással. Danny ebben a részben kislánya keresésére indul, akitől elválasztották az átalakulásakor.

A harmadik, befejező könyv – Them Or Us – témájában talán a legérdekesebb: a háború óriási veszteségei árán egy rendesen leatomozott, posztapokaliptikus világ fogadja az olvasót. Az aggresszívek úgy érzik, hogy győztek, a régi emberek utolsó menekültjeit vadásszák le a kopár vidékeken, de már teljesen céltalanul, kizárólag a szükségtől hajtva. Éhínség söpör végig a világon, a technológia megsemmisülésével egy Mad Max-szerű végjáték következik, ahol Danny az egyik kisvárosi kolónia felderítőjeként legfeljebb annak örül, hogy nem úgy végezte, mint a túlélők 98%-a: lesoványodva, hasznavehetetlenül tengődve, célok nélkül.

A Hater-trilógia első blikkre olyan, mint a napjainkban divatos zombiregények, zombik nélkül. A története viszonylag egyszerű, a cselekmény fősodra rendre arra épül, hogy a főszereplő valaminek hatására elinduljon a-ból b-be. Moody nagyon jól ír: egyszerre van ott a regényekben a kétségbeesett apuka és a túlélésért küzdő harcos világszemlélete, miközben minden csak egyre rosszabb lesz. Városok szűnnek meg váratlanul, emberek halnak meg érthetetlen módon, ugyanakkor az új emberiség nem él másképpen, mint a régi, és itt is kizárólag az elnyomásra és kizsákmányolásra épülő hatalmi struktúrák jönnek létre.

Második blikkre feltűnik, milyen sok figyelmeztetés található a könyvekben a jövőre vonatkozóan. Moody nemcsak a céltalan erőszakkal állít párhuzamba dolgokat (a Dog Bloodban például előkerül a terroristák témája), de kritizálja a háborút, néha pedig azt is, hova vezethet, ha ez emberek túlságosan elkényelmesednek és a technológiára bízzák az életüket. A Hater-trilógia egy igazi rémálom-forgatókönyv: a lehető legrosszabb jövőkép gondolatával játszadozik el, amikor az erőszaknak funkciója sincsen, csupán a felsőbbrendűség kiválasztódásának kézenfekvő eszköze. Ugyanakkor rendkívül hangsúlyos benne az emberek közti kapcsolatok, illetve azok alakulása. Valahol a trilógia végig arra koncentrál, mi igazán fontos és mi nélkülözhető (noha sokszor pont fordítva értékeljük ezeket).

A regények egyes szám első személyben íródtak, így a főszereplő gondolatai lépten-nyomon kísérik az olvasót. Nagyon jót tesz a hangulatnak, hogy ezek néha egészen apró dolgokra vonatkoznak (mondjuk az olvasás szeretetére), máskor viszont határozottan komoly témákon rágódik hősünk, ami ad egy második réteget a trilógiának. Ráadásul a cselekmény sosem ül le, dinamikus a sodrása, és Moody egy-egy hosszabb gondolatmenet után ügyesen pörgeti fel az adrenalinszintet. Érdemes végigmenni a könyveken, ami már csak a méretek miatt sem gigászi feladat: a regények nincsenek túlírva, az egész trilógia körülbelül 800 oldal.