Parker látványos bizonyítéka annak,  hogy bizonyos karaktereken nem fog az idő, és van, aki 24 regény után is képes megmaradni örök negyvenes bűnözőnek (illetve munka közben mindig bele fog keveredni valami izgalmas bonyodalomba). Jack hiánypótló portréja azoknak, akik nem ismerik a Richard Stark-könyveket, és azoknak, akik eddig csak az életmű feldolgozásaival találkoztak.

•

Donald E. Westlake tehetséges és szorgalmas vén gazember volt. Több mint ötven év alatt több mint száz könyvet írt (és több mint egy tucat írói élnevet használt). Kemény, okos és fordulatos New York-i krimiket hozott össze: negyedük egy kemény és okos bűnöző fordulatos kalandjairól szól. Ő Parker, akiről Westlake huszonnégy könyvet írt Richard Stark néven.

 

Hősünk a megtestesült homo economicus: egy célszerű fickó, aki a jó és a rossz helyett alkalmasban és alkalmatlanban gondolkozik.Cápa egy színtelen világban. Magányos, a végsőkig érzelemmentes, sosem pazarolja idejét aggódásra. Viszont rendkívül balszerencsés, mert neki mindig közbejön valami. Mindig. Bonyodalom, mohóság, árulás, nő – gyakorlatilag ok-okozati kapcsolat van, ha épp nem direkt egyenlőségjel. Parker rablásai sosem alakulnak egyszerűen. Érdekes módon a bűntársaknak sohasem tűnik fel, hogy balszerencsét hoz.

A  negyvenöt év leforgása alatt megjelenő sztorik egyszerre, nagy mennyiségben könnyen csömört okozhatnak: eltekintve attól, hogy az elrabolandó érték, a bűntársak és a módszerek változnak, egy idő után unalmassá válik a sablon. Célszerű szünetet tartani a könyvek között, ha valaki arra adná a fejét, hogy végigmenjen az összesen. Épp egy ilyen hosszabb szünetet tartok, ami nagyszerű alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, mi lett Parkerből. Az örök bűnöző (említsük meg akkor a kortalanságát is: negyvenöt éve folyamatosan valahol negyven körül van és a személyiségfejlődés nem meglepő módon lassúcska) állandósága számtalan feldolgozásra adott lehetőséget az évtizedek során.

Az első kötet (The Hunter) különösen népszerű volt, az 1962-es megjelenés után már 1967-ben feldolgozták: Point Blank,  Lee Marvinnal a főszerepben (itt mellesleg Walkernek hívják). A sztori szerint Parkert egy sikeres rablás után lelövi a felesége, mert enged a mohó bűntárs zsarolásának. Parker nem hal meg, de bosszút áll – annak ellenére, hogy a bűntárs időközben egy az egész Államokban működő bűnszövetkezet védelme alá kerül. A következő könyvekben aztán Parker előbb háborút kezd a bűnszövetkezettel, majd békét köt és megbízást fogad el tőlük.

Esélyes, hogy a fenti sztoriról nem a Point Blank vagy például a The Outfit (1973, Robert Duvall-lal “Macklin” szerepében) ugrik be, hanem a Payback. A Visszavágó, Mel Gibsonnal. Parker itt Porter, és a film az egyik kedvenc krimim – többek között azért, mert ihletett módon bánnak benne a színekkel. A filmre jellemző szürkés-kékes tónus ügyesen emeli ki Parkert a tömegből, megvalósítva a fekete és fehér vs szürke árnyalatok közhelyet. Parker világában nincsenek jók és rosszak, kizárólag egyének, saját célokkal. Ragadozók és növényevők. A ragadozók sorsa pusztulás, a céltalan, gyenge mellékszereplők sorsa pedig megrágatás és kiköpetés.

Ellentétben a fenti filmekkel, Jason Statham már Parker néven jelenik meg jövő januárban a Parkerben – ennek a könyvsorozat egyik utolsó darabja, a 2000-ben megjelent Flashfire volt az alapja.

Érdemes megjegyezni, hogy a nemrég kijött Get the Gringo Mel Gibsonnal tulajdonképpen elmenne Parker-sztorinak. A mexikói börtönben csintalankodó, öregedő mesterbűnöző talán ezért is maradt névtelen: hogy aki akarja, hívhassa Porternek. Vagy Parkernek. Miért ne.

Képregények. Két, a maguk kategóriájában különböző okokból érdekes feldolgozással találkozhatunk.

Darwyn Cooke eddig három Parker-regényt dolgozott fel (The Hunter, 2009. július, The Outfit, 2010. október, The Score, 2012. július). A rajzstílus tökéletesen illeszkedik a hangulathoz: a precízen rajzolt, hatvanas évek technicolorját idéző stílusra maga Westlake is áldását adta halála előtt, olyannyira, hogy engedélyezte Cooke-nak a Parker név használatát. A színhasználat itt is különös jelentőségű: egy színnel van megoldva minden, és még csak nem is az árnyalatok, hanem az ecsetvonások szélessége adja a képek árnyékolását és a terek elmélyítését.

Minden sárga vagy kék. A kontúrok, és a vastagságuk is segít persze, de a minimalizmus csak még erőteljesebben közvetíti Parker világát és hangulatát. Cooke emellett megpróbál rengeteginformációt belepréselni egyes oldalakba. Ügyesen használ térképeket; mindhárom képregényben van minimum egy. De játszik az infografikákkal is: folyamatábrák, leltár tömörítik a helyzet megértéséhez szükséges ismereteket, amit a könyvekben esetleg több oldalon keresztül kellett magyarázni.

A másik egy webcomic: Hunter Black. Íme Parker, mint hard boiled fantasy. Döntsd el magad, mennyire tetszik.