Az idén Nebulára is jelölt írónő első könyvében tulajdonképpen már minden megtalálható, ami későbbi sikereit megalapozta: egyedi hangvétel, különleges, de autentikus környezet, jó történet. Fantasztikus ifjúsági regény, erős afrikai felhangokkal, sok kalanddal, és egy talpraesett főhősnővel, aki dada ugyan, de nem nevelőnő. flynn ismertet.

•

Ha röviden kellene összefoglalnom a Zahrah The Windseekert, akkor azt mondanám,  hogy egy fiatal lány felnőtté válásáról szól, aki különböző fantasztikus megpróbáltatásokon megy keresztül, és mint regény, tökéletesen keresztezi az ifjúsági regényt és a cyberpunkot, jelentős afrikai behatásokkal. Az amerikai születésű, de Afrikát gyakran látogató Nnedi Okorafor első, 2005-ben megjelent regénye nemcsak egy rendkívül tehetséges írónő bemutatkozása, de az ifjúsági regények jelenkori reneszánszának is figyelemre méltó előfutára.

A könyv egy Ginen nevű bolygón játszódik, feltételezhetően a távoli jövőben; a planéta rengeteg hasonlóságot mutat a Földdel, arról nem beszélve, hogy tulajdonképpen emberek – vagy legalábbis nagyon emberszerű lények – lakják, akik autókat vezetnek, gyárakban dolgoznak, a gyerekeiket pedig olyan iskolákba járatják, mint mi. A kultúrájuk főleg Nigéria jellegzetességeiből emel át sokat, a vallástól kezdve az öltözködésen át egészen a zenéig. A technológia valamilyen módon a természettel lépett szimbiózisra, így az élet egyszerre rendkívül emberközeli és elképesztően hipermodern. Noha Okorafor ugyan pár mondatnál többet sosem ír a gineniek csodáiról, az azonban jól látszik, hogy a jelenkori tudományos szintet feltételezve és jócskán felturbózva képzelte el a regény világát.

A főszereplő a címben említett Zahrah, egy tizenhárom éves kislány, aki az Ooni Királyságban él, és nagy pechjére úgynevezett dadának született. A dadák nagyon ritka kivételnek számítanak a lakosságban, és különféle hiedelmek veszik őket körül: vagy rendkívül bölcsek lesznek, vagy csak romlást hoznak a társadalomra, ráadásul egyes régi legendák szerint különleges képességekkel is rendelkeznek. Zahrah azonban mindebből a könyv elején nem érzékel semmit azon kívül, hogy különleges, növényszerű haja miatt csúfolják az iskolatársai, és egyetlen barátja van csak, Dari, az iskola nagyszájú fiúja, akit mindenki szeret.

A cselekmény két szálon indul el: mivel Zahrah-nak senki sem hajlandó mesélni a dadákról,  megpróbál minél többet kideríteni a származásáról, másrészt egy nap rádöbben arra, hogy tud repülni. Mivel ez mindent jelent, csak jót nem, ezért Dari bátorítására bemerészkednek a Tiltott Zöld Dzsungelbe, ahol gyakorolhatja új képességét. Csakhogy nem véletlen hívják így a dzsungelt, és nem véletlenül terjengenek rettenetes történetek erről a területről. Aki eddig ide belépett, soha többé nem tért vissza. A félelem ráadásul nem is alaptalan: Darit megmarja egy kígyó, és mély kómába zuhan. Egy ősi feljegyzés szerint csak a dzsungel egyik legvadabb teremtmények a tojásából kinyert anyaggal lehet meggyógyítani őt, így Zahrahnak nem marad választása, vissza kell mennie a dzsungelbe, hogy szembenézzen a fenevaddal és megmentse a legjobb barátját.

A Zahrah The Windseeker egyrészt azért jó, mert ifjúsági regény, és nem akar ennél több lenni. annak ellenére sem, hogy Okorafor érezhetően más stíluselemeket is felhasznált a cselekményhez és a leírásokhoz. A könyv egyik kulcsfontosságú része a bújtatott társadalomkritika: a gineniek rettegnek a Tiltott Zöld Dzsungeltől, de nem akarják felfedezni, inkább tudomást sem vesznek róla. Idővel persze kiderül, hogy páran azért bemerészkedtek a rengetegbe, és volt, aki vissza is tért. Ennél is érdekesebb azonban a nép eredete: nem tudni, honnan jöttek, ellenben a társadalom alsóbb szintjein sokat emlegetnek egy Föld nevű bolygót, ahol állítólag hasonló az élet. Okorafor ezeket a részleteket nem fejti ki bővebben, és lehet, hogy pont emiatt hatásosak és ruházzák fel több dimenzióval a regényt.

A történet alapvetően Zahrah útjáról szól, aki egyrészt megmenti a barátját (remélem, ezzel nem leptem meg senkit), másrészt felfedezi önmagában a címben is említett windseekert. Kalandja során többek közt beszélő majmokkal és egy mindentudó rózsaszín békával találkozik (utóbbi ismeri az egész univerzum múltját és jövőjét, ráadásul egy beszélgetésben viccesen kiszól Douglas Adamsnek is), na meg rengeteg szörnyeteggel. Az igazi harcok azonban elmaradnak, a szerző megkíméli főhősét a legfélelmetesebb pillanatoktól. Már ha ezek egyáltalán a legfélelmetesebbek: a hosszú megpróbáltatások közben Zahrah a saját belső vándorútját is végigjárja, aminek során megismeri és elfogadja önmagát, és alighanem ez számít igazán a történet végére.

Ami Okorafor karrierjét illeti, az a regény után szárnyalni kezdett: a Zahrah The Windseekert számos díjra jelölték, a Wole Soyinka Prize for Literature in Africát meg is kapta. Ezután is kitartott az ifjúsági regények és Afrika mellett, a továbbiakban többször jelölték az Andre Norton- és James Tiptree Jr.-díjakra. Tavaly jelent meg az első felnőtteknek szóló regénye Who Fears Death címmel, a kötetet pedig idén Nebula-díjra jelölték. (Hamarosan elolvassuk és beszámolunk róla.)

Linkajánló:

Az írónő honlapja