Kezdjük el keverni a fantasyt a cyberpunkkal, mint tette azt az ex-tejesember polihisztor, aki a karakterszámra épülő honoráriumrendszer konzekvenciáit levonva a többezer oldalas, mítoszokkal átszőtt fantasy-sagákról áttért a többezer oldalas, sokszereplős, mítoszokkal átszőtt cyber-eposzok készítésére. Gibson deluxe alapok, eredeti Walter Scott®-féle narratív tömegnövelő! béka fejti fel a négykötetes cselekményszövedéket, ami gyakorlatilag megjósolta a World of Warcraftot.

Az első világháború valamelyik csataterén a félelemtől és kimerültségtől félőrülten fekszik egy lövészárokban Paul Jonas. Hirtelen egy üres, kopár mezőn találja magát, amelyen egyetlen, a felhőkig érő fa áll. Jonas félig-meddig biztosra veszi, hogy megőrült, amikor a fára felmászva megpillant egy kastélyt a fellegek között, majd találkozik egy madárszárnyú nővel és annak félelmetes óriás testőrével. A lövészárokban magához térve egy tollat talál a kezében a nő szárnyából.

Furcsa betegség söpör végig a XXI. század közepén a Földön: a globális virtuális hálózatra, a Netre felkapcsolódó gyerekek közül sokan katatón állapotba kerülnek, mintha a tudatuk nem képtelen lenne visszatérni a virtuális valóságból. Az orvosok tanácstalanul állnak a jelenség előtt.

Pont ekkoriban tűnik el a Neten egyik főhősünk, Renie Sulaweyo öccse, Stephen. Renie VV-tervezést tanít egy dél-afrikai főiskolán, és szakmabeliként testvére keresésére indul egyik tanítványa, a busman származású !Xabu kíséretében. Stephent végül egy rossz hírű virtuális klubban találják meg. Sikerül kimenekíteniük, ám a fiú kíváncsiságból újra visszamegy a Netre, s ez alkalommal ő sem kerülheti el a kómát. Mikor Renie és !Xabu másodszor is felkeresik a klubban, hátborzongató találkozásban lesz részük: Káli, a hindu halálistennő virtuális mása majdnem fogságba ejti őket. Menekülésüket csak egy szürke, arctalan „szim” közbelépésének köszönhetik, aki egy gyémánt formájú adatcsomaggal is megajándékozza őket.

Valahol a világ másik felén, Amerikában a tizenéves, ám halálosan beteg Orlando Gardiner épp kedvenc virtuális szerepjátékát játssza magas szintű barbár karakterével; barátja, Sam Fredericks tolvajt alakít. Amikor Orlando megpillantja egy semmihez sem fogható aranyváros képét, a sorsdöntő pillanatban elterelődik a figyelme és karaktere meghal. Hiába fellebbez a játék zsürijénél, a rendszer nyomát sem találja az aranyváros képének, a karakter halott marad. Orlando elhatározza, hogy végére jár a dolognak, és első lépésként felkeresi a hírhedt hacker-csomópontot, a totális anarchiát megtestesítő TreeHouse-t.

Az Egyesült Államokban, egy katonai támaszponton a bázisparancsnok kislánya titokban meg-meglátogat egy Mr. Sellars nevű idős, tolószékes férfit. Az öregember a kislány segítségét kéri ahhoz, hogy megszökjön a bázisról.

Olga Pitrofsky, az egyedülálló, középkorú kanadai asszony egy netes gyermekműsorban dolgozik — a műsor házigazdájának szimjét irányítja, kollégáival váltva egymást, hogy a show a nap 24 órájában a világ minden részéről „érkező” gyerekek rendelkezésére álljon. Időnként azonban kínzó és ijesztő fejfájásrohamok törnek rá, amelyeket munkájával hoz kapcsolatba. Érdeklődni kezd az addig csak gyerekeket sújtó netes betegség iránt, ám nyomozásával felkelti egy bizonyos Catur Ramsey nevű ügyvéd figyelmét, aki Orlando és Fredericks szüleinek dolgozik — a két kamasz ugyanis számtalan kortársukhoz hasonlóan kómába esett.

Ausztráliában Calliope Skuoros nyomozónő egy régi ügy felülvizsgálatába kezd. A nyomozás során egyre erősödik benne az a meggyőződés, hogy a brutális gyilkosság valamilyen kapcsolatban áll az ausztrál őslakosok mítoszaival.

Felix Jongleur valószínűleg a XXI. század legidősebb és leggazdagabb embere. Teste már éppen csak vegetál, de tudata szinte állandóan abban a virtuális Egyiptomban tartózkodik, amit saját maga számára épített, s ahol Oziriszként, az élet és a halál isteneként uralkodik. Legfontosabb szolgája egy félig aboriginál származású sorozatgyilkos, Dread, aki különös képessége folytán képes manipulálni az elektromos áramköröket, s így semlegesíteni a biztonsági rendszereket. Dread valós világbeli segítője a Dulcinea Anwin nevű kezdő bérgyilkosnő, aki egyszer csak azt a meglepő és kissé ijesztő utasítást kapja főnökétől, hogy utazzon el hozzá, és a lakásából segítsen neki egy fontos akció lebonyolításában.

Jongleur mindemellett a világ legbefolyásosabb és leggazdagabb embereiből álló Grál Testvériség vezetője. A Grál Testvériség egy, a közönséges hálózattól elszigetelt virtuális világegyetemet épített fel magának — ez a Grál-projekt, vagy a Másvilág. A Testvériség célja egyelőre ismeretlen, az azonban bizonyos, hogy belső ellentétek feszítik. És ott van persze még a titokzatos Másik, a Másvilág működtetője, akitől még maga Jongleur is tart.

Egészen tömören talán ennyiben lehetne összefoglalni Tad Williams monumentális science fiction ciklusának alaphelyzetét és fontosabb szereplőit. Kissé bizonytalan vagyok a „science fiction” kifejezés használatában: a ciklus ugyan a XXI. század közepén, a Föld bolygón játszódik, ám amint az a fentiekből talán már sejthető, cselekményének igen jelentős része virtuális környezetben zajlik — márpedig a virtuális környezeteket nem igazán korlátozzák tematikai megkötések. Williams majdhogynem vissza is él azzal a szabadsággal, amit ez a tény biztosít számára: hátborzongatóan sok virtuális világon vezeti végig hőseit és olvasóit. Ezek közül a fontosabbak, pusztán a tájékozódás kedvéért, a teljesség igénye nélkül: jégkorszak, az ókori Egyiptom, Trója és Hellász, egy XIX. századi marsi sci-fi történet, Amerika európai telepesek nélkül, egy rajzfilmkonyha tele reklámfigurákkal, Óz világa, egy óriási rovarok lakta bolygó, egy teljesen beépített világ, a repülő emberek világa, H. G. Wells Világok harca című műve, és számos egyéb, nehezebben nevesíthető helyszín. Hőseink — Paul Jonas, Renie, !Xabu, Orlando, Fredericks, illetve a még nem említettek: az „offline” vak Martine, akinek speciális idegpálya-csatlakozói vannak, s ezért különleges módon érzékeli a virtuális valóságot, a szárnyas kismajmok képében repkedő, gyermekkorú hacker-zsenikből álló Wicked Tribe, a kómába esett kislánya miatt nyomozó Florimel, az extravagáns Sweet William, az unokáját kereső kínai Kuan-li, és a futurisztikus páncélt viselő T4b — idegenek ezekben a világokban, hosszú ideig csak a mindegyiken áthaladó folyam révén tudnak átlépni egyikből a másikba, és gyakorlatilag semmilyen eszközük nincs a rendszer valódi uraival szemben.

Mindemellett kapunk még egy rendkívül jól és hitelesen felépített XXI. századi Föld-képet. Williams nem takarékoskodik karakterei hátterének kidolgozásával, gyakorlatilag minden szereplő teljes élettörténetét megismerjük. S ezek a háttértörténetek korántsem sablonosak: a félárva Renie apja alkoholista, aki több hetes kényszerű absztinenciáját akár azon az áron is hajlandó megszakítani, hogy veszélybe sodorja lánya és még néhány szereplő életét. Dreadről szinte teljes pszichiátriai kórtörténetet kapunk, Mr. Sellars személyes élettörténete is oldalak tucatjait teszi ki — röviden, Williams szerencsésen él a terjedelem adta lehetőségekkel, és minden szálat igyekszik lelkiismeretesen eldolgozni. Ennek köszönhetően mind a szereplőgárda, mind a világ rendkívül plasztikus.

Fontos szerepet játszanak a ciklus alaphelyszínének, azaz a XXI. századi Földnek a folyamatos fókuszban tartásában az egyes fejezetek elején található, nagyon hangulatos kis hírek, melyek egy-egy élethelyzet felvillantásával montázsszerű összképet adnak erről a miénktől talán nem is olyan távol álló lehetséges jövőről. A rendkívül sokféle hír közül két kedvencemet emelném ki: az egyik a „terrorművészet” — a robbantásos és öngyilkos merényletek önálló művészeti formává növik ki magukat; a leginkább talán a mai graffitisekhez hasonlítható alkotók véres merényletekkel igyekeznek túltenni egymáson. A másik az Olga Pitrofsky kapcsán már említett netes gyermekműsor: az egyik hírben/reklámblokkban Uncle Jingle (a házigazda, akit Pitrofsky és kollégái személyesítenek meg a nap 24 órájában) beteg, kórházban fekszik, és így vigasztalja kis rajongóit: „Gyerekek, Jingle bácsi most nagyon beteg, de ti segíthettek rajta: menjetek, és vásároljatok minél többet a virtuális üzleteinkben kis hitelkártyáitokkal, így hamar meg fogok gyógyulni”.

Külön említést érdemel a ciklus nyelvezete: Williams saját bevallása szerint kifejezetten örömét lelte abban, hogy szemben korábbi, hasonlóan nagyívű fantasy-sagájával, ez alkalommal nem korlátozták a téma sajátosságai, azaz teljesen szabadon használhatta az angol nyelvet. A rendkívül gazdag szókinccsel és a gördülékeny előadásmóddal szemben talán csak egyetlen apró negatívumot lehetne megemlíteni: annak ellenére, hogy — amint az a ciklusban kidolgozott virtuális helyszínek alapján is sejthető — számos irodalmi előképre utal, ez nem üt át olyan erőteljesen magán a stíluson, mint például Dan Simmonsnál a Hyperionban. Williams narrációja kissé egysíkúbb, nem feltétlenül használja ki az irodalmi utalások kínálta stilisztikai lehetőségeket, inkább a saját elbeszélési technikájához ragaszkodik. Ez alól talán csak !Xabu meglehetős rendszerességgel felbukkanó, a busman folklór és mitológia köréből vett történetei, tanmeséi képeznek kivételt — ezeket nyelvileg is nagyon hitelesen tálalja Williams. Mindezzel együtt persze túlzás lenne azt mondani, hogy a ciklus nyelvezete „szegényes”, vagy „egysíkú” — a karakterek megszólalásai nem mosódnak egybe, beszédstílusok jellegzetes és egyedi —, csak az intertextualitás lehetőségei maradnak talán kihasználatlanul.

Nem igazán könnyű egyértelműen megállapítani, hogy megfelelő-e a mű terjedelme. Egyfelől ez a hossz a legelszántabb olvasók számára is kissé fárasztó lehet — a negyedik kötet első felénél nem megalapozatlan a „miért kell ezt még tovább nyújtani?”-érzés; ugyanakkor mindenképpen a szerző javára írandó, hogy a rendkívül hosszú és meglehetősen összetett, a sok szálat kiegyensúlyozottan kezelő cselekményvezetés során ideális ütemben tudja adagolni a megoldáshoz elvezető információmorzsákat, és így nem hagyja igazán ellankadni az olvasó figyelmét, kíváncsiságát. Néhány helyszín kimaradhatott volna anélkül, hogy a koncepció csorbult volna, ugyanakkor az egyes részvilágok önmagukban véve nagyon érdekesek, ötletgazdagok és jól kidolgozottak.

Magyarul az első és második kötet jelent meg (2-2 kötetben) a Dáin kiadónál, Az arany város árnyéka és a Kék tűz folyója címmel, Bihari György fordításában.Linkek:
A szerző honlapja, immáron bloggal bővítve

A Dáin kiadó honlapja