Ha valaki megkérdezné, mi az oka, hogy az endlessen évek óta rendszeresen szereplő Viktor Pelevin könyvei közül éppen erről a korai és megkerülhetetlen műről írunk ilyen sokára, nehezen tudnánk nem-pelevini, racionális válasszal felelni.  Ezért gyorsan át is adjuk a szót Vidnek, aki Babilonról értekezik majd.

•

1989-ben leomlott ugyan a régi politikai rendszer, de az emberek fejében sosem fog megszűnni. Amit a régi rendszer kormányainak sikerült rögzíteni bennük – az állandó félelem, a megalkuvási kényszer, a nyugati országok túlbecsülése, az onnan származó brandek „ellopása” , az érzés, hogy a politikusok csak megvezetnek –, az sosem fog elmúlni, ráadásul a fogyasztók hajlamosak továbbörökíteni ezt a hozzáállásukat.

Pelevin műve pont ebből a szempontból felkavaró alkotás, mivel sikeresen kelti életre a létbizonytalanságtól való alapvető félelmet. A regényben ábrázolt, részben fiktív Oroszországból nem lehet menekülni, nem lehet megváltoztatni, mivel az itt élő embereknek erre a félelemre van szükségük – a hozzáállásukon változtatni nagyobb bátorságot követelne, amit azonban mindenki jó mélyen magába temet.

Viktor Pelevin harmadik regénye talán a leghatásosabb mind közül – nem véletlen, hogy maga az író is vissza-visszatér az itt vizsgált szimbólumokhoz, gondolatokhoz. Ha emlékszünk, az Empire V majdhogynem a GenP tökéletes másolata volt, főleg a főszereplő jelleme és a vele történt változások miatt (erre nemsokára kitérünk), ráadásul abban a regényben is megjelentek a káldeusok, valamint Istár istennő is.
A GenP főszereplője Babilen Tatarszkij, aki a magyar fordításban lett Babilen (az angolban meg Babylen), az eredeti regényben Vavilen szerepel, ahol nyugati szemmel nézve a cirill betűk idézik meg Babilont (Вавилен Татарский). A magyar fordító több érdekességet is becsempészett a fordításba, amiért mindenképpen dicséret illeti, hiszen ezek az utalások kibővítik a regény világát. Az újorosz rögvalóság teljesen ismerős lesz a magyaroknak, akik majdhogynem ugyanezt élték-élik át, és erre erősít rá a fordító például a Tanúból vett idézettel, a mindenki által ismert nemzetközi helyzettel, ami természetesen egyre fokozódik. Vagy említhetnénk például a főszereplő nevét, ami a babiloni utalás mellett az eredetiben egyszerűen két nagy szovjet hős nevéből származott (Vaszilij Akszomov, Vlagyimir Iljics Lenin → V.A.V.I.Len), addig a magyar fordításban egy mozgalmi jelszóból eredeztetik: Bámulva Akszomovot és BIrtokolva a LENinizmust!

Tatarszkij költőnek készült, viszont amikor a szovjet rendszer összeomlik, szembesülnie kell azzal, hogy csak hiú álmok vezérelték. Egy trafikban húzza meg magát, ott robotol majdhogynem éhbérért, amikor rábukkan egy régi barátja, aki az orosz reklámiparban dolgozik. Tatarszkij szövegíróként kezdi el keresni a kenyerét, de eléggé megszenved, mire rájön, miképpen kell átvágni az orosz mágnásokat, hogy azok fizessenek a reklámért, illetve azt is nehéz elsajátítania, hogyan találja meg azt a szlogent, amely egyrészt a nyugati márkát reklámozza (hiszen orosz termék nem lévén a nyugati brandeknek kell kitalálni arculatot), másrészt pedig beleillik az orosz (nép)nemzeti lelkületbe. Bullshitelni ellenben nagyon tud, azaz hangzatos, de értelmetlen, felfújt reklámipari tanulmányokat nagyon jól képes írni.
Reklámszakemberként látja, milyen álságos az egész társadalom, jobban meg akarja ismerni azt, így drogozni kezd (konkrétan galócát fogyaszt), majd megidézi Che Guevara szellemét is, aki a fogyasztói társadalomról és reklámpszichológiáról értekezik. Tatarszkij egyre többet tud, egyre többet lát maga körül, felismeri, milyenek a világot mozgató erők, illetve végigjárja a babiloni zikkurat tetejére, Istárhoz vezető lépcsőfokokat is.

Az Empire V főszereplője, eredeti, emberi nevén Roman Storkin szinte ugyanazt az utat járja be, mint Tatarszkij. R. például egy jobb életről álmodozik, amikor kapcsolatba kerül a vámpírokkal – T. költő szeretne lenni, azaz szintén álmodozó. Vagy vegyünk egy másik példát: R. a vámpírok között nehezen érteti meg magát és nehezen érti meg az általa ismert világ valódi arcát – T. a reklámiparban próbál valahogyan fennmaradni, aztán sikeres szakember lesz.

Az író súlyos, letaglózó társadalomkritikát fogalmaz meg. A politikusokat manipulálják, a média mindenható, a fogyasztók birkák – bár ezek már majdhogynem közhelyek, Pelevin mégis úgy tudja sodorni az olvasót a ködös, drogos hallucinációkkal teli, nehezen érthető gondolatok során, hogy az ember elvész és nem tud már a régi szemmel tekinteni a világára, az országára, amelyben él. Mindamellett pedig az író nem nyújt megnyugvást sem, nem nevet fel, még szomorúan, cinikusan sem, nincs „sárga és savanyú, de a miénk”-jellegű belenyugvó befejezés. Csak talányok, igazságok és őrült látomások.