Ismét beindított Christopher Moore rovatunk következő ismertetője újfent bepillantást nyújt abba a világba, ahol az “elborult”, a “groteszk” és a “morbid” kulcsszavak mentén zajlik az élet. Halál, hétköznapi fantasztikum, humor, vallás, filozófia, meg minden, amit egy béta-hímről tudni akartunk.

Kis híján a legutóbbi regénye ez Christopher Moore-nak (viszont biztosan a kilencedik), mivel 2006-ban jelent meg Amerikában, de azóta már kijött a Bloodsucking Fiends egyes szereplőit újra felvonultató You Suck, egy vámpíros love story, bár ez a magyar olvasóközönség szempontjából mindegy, mivel egyik említett regény sem jelent még meg nálunk.

Sőt, a Mocskos melónak a korábbi három, nálunk is kiadott Moore-műhöz sincsen úgy köze, ahogy azoknak egymáshoz. Az Ördögöd van! és A leghülyébb angyal ugyanis ugyanabban a kaliforniai kisvárosban játszódott, míg az utóbbi címszereplője a Biff evangéliumában is feltűnt. (Más kérdés, hogy egyéb Moore könyvekből ismert szereplők itt is felbukkannak.) Ez a regény San Franciscóban játszódik, és a Moore-tól megszokott őrült humort és nem teljesen komplett karaktereket hozza. Ha az említett, magyarul is olvasható hármassal vetem össze, a Biff szintjén nem éri el, de a másik kettőnél sokkal jobb. Látszik, hogy Moore sokat érett, már ami az írói eszköztár alkalmazását illeti. Karakterein és azok cselekedetein is ritkábban érzek erőltetettséget, bár totál borult dolgokban most sincs hiány. Sőt talán minden eddiginél jobban döntögeti a tabukat, s ha már, akkor amúgy röptiben meg is hágja mindet. “Mint medve.”

A Mocskos meló főszereplője Charlie Asher, akit Moore béta hímként ír le. Minden tekintetben jellegtelen pasas, egy kicsit parázós, de amúgy a szürke átlag mintapéldánya, ráadásul egy használtcikkbolt vezetője. Nem is érti az ember, hogy szedett össze egy olyan jó nőt, mint Rachel, a felesége, aki épp a történet elején szüli meg első közös gyermeküket, Sophie-t. Sajnos egyben az utolsót is, mivel Rachel kevéssel a szülés után meghal. Ami furcsa: Charlie meglát Rachel ágyánál egy mentazöldbe öltözött, több, mint 2 méter magas néger fószert, akit viszont senki más nem érzékel (beleértve a kórház kameráit is). Charlie azt hiszi, a kifordított After Eight-szerű krapek ölte meg a feleségét, de idővel megtudja, hogy nem is.

Ám ami ennél is érdekesebb: Ashernek hamarosan rá kell jönnie, hogy ő maga is azzá vált, amivel a néger foglalkozik: halálkereskedő lett belőle. „Halálnak lenni mocskos meló, de valakinek ezt is meg kell csinálni”, s a balsors választása épp Charlie-ra esik. Szegény fickó persze nem érti, mi történik vele, s csak apránként derül ki, hogy valójában nincs egyedül (még ha ő valamiért különleges is a halálkereskedők között), vannak mások is, akiknek az a dolga, hogy összegyűjtsék a tárgyakat, amikbe elhunytak lelkei költöztek, s azokat eljuttassák a megfelelő emberhez. Ez ugye elég fura megoldás, de széles e világon találunk ennél hajmeresztőbb megfejtéseket is arra, hogy mi az a halál. Más kérdés, hogy a regénybéli koncepció pár helyen mellőzi a logikát vagy a magyarázatot, de talán csak én vagyok túl kicsinyes.

Akárhogy is, Charlie-nak a megterhelő új feladatkör mellé ellenségei is kerülnek, pl. a kelta mitológiából kölcsönzött Morrigan, a három nőből álló halálistenség, akik a holtak lelkeivel táplálkoznak, és épp évezredes száműzetésükből szándékoznak visszatérni, hogy egyúttal a világ urai is legyenek. A mindent eldöntő végső nagy csatára így San Franciscóban kerül majd sor, s Charlie-nak is fontos szerep jut benne.

A Morrigan és más mitikus lények miatt eszünkbe juthat Neil Gaimantől az Amerikai istenek, a Halállal kapcsolatos kavarásokról meg Terry Pratchett egyik-másik könyve, de amúgy Moore ezen könyvén is Douglas Adams, Tom Robbins, Vonnegut, a Monthy Python csoport, meg néhány tapló paraszt csávó humora érezteti hatását. Mint említettem, a tabuk jobban teszik, ha menekülnek Moore elől. Emellett bizarr, morbid és szélsőségesen, fájdalmasan idétlen elemek is felvonulnak a regényben – roppant kínos pillanatokat tud okozni, ha olyan helyen olvassuk, ahol más is láthat. Viszont a sok baromság ellentételeként nemcsak izgalmas (és sokszor abszurd, illetve horrorisztikus) fordulatokkal szolgál a könyv, de Moore újfent belemászik egyik-másik vallásba és filozófiába. A téma kapcsán itt elsősorban a tibeti halottaskönyv, a Bardo Tödol kerül említésre, de más misztikus-vallásos halálképzetek is szóba kerülnek. És Moore nagy zsivány: egészen megkapó meg elgondolkodtató dolgokat tud a sok hülyeség közé csempészni észrevétlenül, de úgy, hogy mégis megteszik a magukét az olvasó elméjében.

Szóval a Mocskos meló olyan igazi Moore-os agymenés, sok apró részlettel és poénnal, és sok olyan húzással, amit talán nem kellett volna, de most már késő.

Magyarul az Agave kiadónál jelent meg, Pék Zoltán fordításában