Nyomozós sorozat Hasfelmetsző Jack Angliájában, koszosan, véresen, gázlángfényben, enyhén steampunkos beütésű helyszínelővel? Hát hogyne! Recenzorunk, Jack (aki nem Hasfelmetsző) nem először indul portyára a brit tévékrimik közé, és ezúttal is ígéretes zsákmánnyal tér vissza.

 •

Az angolok elsőre talán szégyenlősnek tűnnek, de ez csak látszat – jól tudja ezt bárki, aki már járt a British Múzeumban vagy belekeveredett egy Ryanairrel importált legénybúcsúba valamelyik romkocsmában. Nem lesz meglepő a hír, hogy lehúztak még egy bőrt (no pun intended) Hasfelmetsző Jackről és a Whitechapelről. Most is a szokott, használható minőséget és eredetiséget kapjuk. A brit krimisorozatok jellemzően merik formabontó megoldásokkal és szellemes csavarokkal bonyolítani a cselekményt és a szereplők életét, miközben az amerikai vetélytársakról csak a lebutítottság, a műsorterv kedvéért 24-26 epizódra duzzasztott évadok és a kötelezően összejövő főhősök jutnak eszembe. Egy kivétel van, a Justified, arról majd mesélek egyszer.

Eszembe jut a remake szó is, ha már itt tartunk. Amit a Life on Mars-szal csináltak, azt büntetni kéne. Nade. Ripper Street.

1889-ben járunk, hat hónappal az utolsó Hasfelmetsző-gyilkosság után. A Leman Street-i rendőrőrs dolgos hétköznapjaiba nyerünk betekintést. Kisebb-nagyobb bűncselekmények, rejtélyek, okaik, lefolyásuk és elkövetőik, a viktoriánus kor virágillatú díszletei között.

Úgy tűnik, másoknak is beugrott a Sherlock Holmes és a Whitechapel, nekem viszont a Róma is – talán emlékszel a HBO és BBC közös produkciójában 6-8 éve készült, két évados sorozatra, ami a korábbi technicolor ábrázolásokkal ellentétben hihetően mocskosnak mutatta az utcákat, és hétköznapi, háromdimenziós emberekkel népesítette be az ókort. A Ripper Street egyik nagy előnye ez: az egyszeri tévénéző számára fogyaszthatóan hiteles. A gázlángok pislákolnak, a lovak potyogtatnak, a szénpor szállong és folyik a vér a macskakövek között. Whitechapel, én ilyennek szeretlek.

A feltűnő alakok jó részét valós személyekről mintázták, például az egyik főszereplő, Reid felügyelő is ilyen. Az amerikai ex-katonaorvos/ex-Pinkerton (a korabeli FBI), aki esetünkben a korabeli CSI-t adja, már kevésbé hiteles. De ez megbocsátható, mert

kellő gyakorisággal garantálja a komikus betétet, illetve a történetszálat is összegubancolja egy kicsit. Természetesen van egy szezonon át gubancolódó történetszál, de az epizódok egy-egy külön sztorit is feldolgoznak, így az aktuális szórakozás és a mi-jön-most kíváncsiság egyensúlyban marad. Vannak természetesen kisebb bukkanók, kínos kikacsintások (például az a félmondatos célzás a gépre, ami majd egyszer elvégzi az adatgyűjtést és -rendszerezést, nos az elég erőltetett volt), de összességében a Ripper Street jó kikapcsolódás. És ennél több nem is várható el.

Őszintén kíváncsi vagyok a második szezonra, mert lezárták a “nagy” ügyeket; megtudtuk, milyen sötét titkokat rejtenek az egyes szereplők, mindenki tisztázta mindenkivel viszonyát, maguk mögött hagyva a félreértéseket. A jó öreg Hasfelmetsző Jack és lelkes másolói utáni hajsza sem lenne már hiteles még egyszer.

Mi. Lesz. Most.

Tartok a steampunk CSI-hangulattól túlzásba vitelétől egy kicsit, de egyelőre bízom a BBC mesterembereiben. Eddig ritkán okoztak csalódást.