Szürrealitás, kísérteties hangulat, elvarratlan szálak és föld alá csalt gyerekek. Vid egy furcsán fantasztikus vagy fantasztikusan furcsa antológiáról írt ismertetőt, ami nem lövi le a poénokat, ellenben kiderül belőle, hogy mágikus realizmusból még mindig akad utánpótlás Dél-Amerikában.

•

A neve alapján németnek vélhető, származása szerint azonban argentin írónő a második könyvéből ítélve könnyedén felveszi a versenyt a mágikus realizmus nagyjaival, kötetében ugyanis az abszurd és a szürrealitás alkot lenyűgöző egyveleget. A mágikus realizmus írónői közül sokaknak biztosan rögtön Isabel Allende neve ugrik be, de itt az ideje, hogy Samanta is megkapja ezt az elismerést.

Nagyon fiatal írónőről beszélünk, akinek a munkássága is igen csekélyke (még). 1978-ban született Buenos Airesben, és eddig két novelláskötete jelent meg – az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy mindkettő rögtön díjnyertes lett. A 2002-ben kiadott El núcleo del disturbio még nem jutott el Magyarországra, sőt más nyelvre sem fordították le, a második novelláskötet, a Pájaros en la boca azonban több országban is megjelent (Németország, Mexikó, Olaszország stb.), és mivel világszerte nagy sikert aratott, nemrég magyarul is kiadták A madárevő címmel.

A döntéssel pedig maximálisan egyet lehet érteni. Amint befejeztük a legelső novellát (Irman), a sejtelmes írás kényelmetlen hangulata után egyszerűen el kell olvasni a többit is. Az atmoszféra kísérteties, a szereplők változatosak, és ugyanez vonatkozik az egyes novellák történetére is – közös azonban bennük, hogy mindegyikük kényelmetlen érzéssel hagy minket magunkra. Kicsit olyan ez, mintha hirtelen belecsöppentünk volna egy szürreális világba, ahol nagyon gyorsan be kell illeszkedni, különben véget is ért az aktuális novella, és értetlenkedve maradunk magunkra. Az írásokat tehát érdemes többször elővenni, mert minden alkalommal újabb rétegek bomlanak elő. Eddigi tapasztalataim szerint a könyv olvasói számára bőven maradnak megválaszolandó kérdések.

Nem is csoda, hiszen több novella története marad váratlanul függőben – az ember legszívesebben gyorsan utánajárna, miért ásta az a kubikos a gödröt, mi lett a címadó madárevő lány sorsa (és miért is tette, amit), illetve most akkor az Elvis-frizurás sellő csak egy bomlott elme kitalációja, vagy valóban létezett? Schweblin különös figurákat szerepeltet a történeteiben – van itt fejeket a földbe verő festő, aki festményekbe önti fantáziálásait, és azokat viszik, mint a cukrot, egyetlen igaz barátja mégis elfordul tőle. Felbukkan egy depressziósnál is depressziósabb ember, Walter, aki Krisztusként hordozza a családja szomorúságát, hogy a többiek boldogok lehessenek. A mágikus realizmus legszebb hagyományait idézve nem csak a szereplők, hanem a történetek is szürreálisak, mégis hihetőek. Fejest ugrunk ugyan egy abszurd világba, mégsem tudjuk magunkat függetleníteni attól a kényelmetlen érzéstől, hogy mindez akár velünk is megtörténhetne: közhely ugyan, de igaz, hogy annyi őrültség történik a világban, miért ne létezhetnének föld alá ragadott gyerekek vagy egy lány, aki kismadarakon él.

A szellős felépítésű, könnyen kiolvasható, remek fordítású novelláskötetben (Kertes Gábor munkája) megelevenedik a felnőttmesék világa, és bízvást mondhatom, hogy az írónő az elmúlt év egyik legjobb élményével ajándékozott meg. Mindenkinek szívből ajánlom, aki nem ijed meg a különös hangulattól és szereti a mágikus realizmus műfaját.

Linkajánló:

Az írónő oldala (spanyolul)

Schweblinnel kapcsolatos bejegyzések a kötet fordítójának blogján