Az endless kultúrmissziójának lassan nem titkolt célja, hogy olyan vámpíros könyveket mutassunk be, ahol a mítoszban még maradt némi méltóság és eredetiség. Vidnek köszönhetően ezúttal a modern próza határvidékére keveredett vámpírokról lesz szó, akik a félelmetes Viktor Pelevin kezébe kerültek.

•

Vampire/empire, vamp-ire, Generation V, vampi-ration? Jól el lehet szórakozni a regény címe mögötti jelentésrétegek feltárásával – ezúttal sem egyszerű könyv érkezett Viktor Pelevintől, a már-már közhelyszerűen az orosz irodalom „fenegyerekének” nevezett alkotótól.

Persze mint az az endlessen már láthattuk (eddigi recenzióinkat lásd itt), Pelevinnél sosem lehet könnyed regényecskére számítani, ez az alkotása viszont egy kicsit kilóg a sorból, méghozzá azért, mert szorosan kötődik egy másik regényéhez, a Generation P-hez, mondhatni annak folytatása. A P-ben is megjelenik ugyanis a V-ben szereplő Istár istennő, aki itt a szálakat mozgatja, illetve a főszereplőnk alakja és életútja is igencsak hasonlít a P-ben főszereplő Tatarszkijéhoz, azzal a különbséggel, hogy az első néhány oldal után fizikailag már nem nevezhető embernek.

Roman Storkin, az Empire V főszereplője ugyanis vámpírrá lesz, méghozzá úgy, hogy beléköltözik a vámpírlét alapjául szolgáló nyelv, egy idegen entitás, amely az emberi lények életeszenciájával táplálkozik, azaz a bablosszal. Nos igen, ennyiből is látni, hogy igencsak elborult a regény, de itt még nincs vége.

Pelevin a vámpírmítoszt elég érdekesen csűrte-csavarta, mindazonáltal az alkotás olyannyira hiteles és hatásos, hogy nagyon beleéltem magam – a diskurzus és glamour kapcsolata, ami igazából az Empire V lényege, teljességgel elfogadható filozófiának tűnik számomra. Pelevin szerint az emberi világot ez a két fogalom hatja át, ezek dolgoznak a reklámokon keresztül, ezek által van minden mozgásban az emberek körül. Rama vámpírként, kívülállóként figyeli a világot és mivel fiatal vámpír, nehezen tudja magát függetleníteni a múltjától és vámpírként gondolkozni. A mesterei pedig, akik a vámpírlétbe bevezetik, nem veszik túl komolyan a tanítását (nem szeretném lelőni a poénokat, mindenesetre ennek megvan a maga oka), így pedig az olvasónak is nehéz a dolga a mögöttes jelentések megértésénél, legalábbis eleinte. Aztán minden a helyére kattan és onnantól kezdve nehezen tudjuk magunkat függetleníteni a regény által sugallt életfilozófia hatása alól.

Az első 100-150 oldal emiatt kissé nehézkes, a cselekmény is leül, úgyhogy ha valaki pörgős vámpíros regényre számít, az sajnos rossz helyen kopogtat. A regény vége viszont kárpótolja azokat, akik átrágták magukat rajta és meg is értették a fent említett két fogalom kapcsolatát, úgyhogy egyáltalán nincs rossz szájízem.

Pelevin tárgyalt regénye annyiban tér el az elődeitől, hogy itt az író nem boncolgatja túlságosan a nagy orosz rögvalóság mibenlétét, mikéntjét és hogyanát, sokkal általánosabb kérdéseken mereng, így is kiegészítve a Generation P-ben levő filozofálgatást a reklámokról és az ember elcsábításáról.

A főszereplőn kívüli karakterek egyébként számomra nem voltak élők, Pelevin nem árnyalta a személyiségüket túlságosan, inkább a diskurzus és glamour viszonyának szócsövei ők, semmint „létező” vámpírok. Lehet ezen vitatkozni, hogy mennyire negatív a tény a regény szempontjából, én nem éreztem annak, ugyanis számomra így is elég sűrű volt az alkotás és nem volt arra szükségem, hogy túlárnyalják a szereplőket.
Összességében véve Pelevin most sem hazudtolta meg önmagát, és bár nem ez a legsikerültebb műve, azért a top 5-ben így is benne van. Szívből ajánlom.