A sorozatok továbbra sem a fő profilunk, azonban Sherlock Holmest tűzön-vízen, műfajon és médiumon keresztül követjük. Ezúttal a brit BBC 2010-es adaptációjába, ami a modern korba helyezi a mítoszt. Vajon mennyire bírta ki a viktoriánus kor nagy detektívje a radikális transzplantációt? Jack elemez.

 

•

Annak idején (a Guy Ritchie-féle filmadaptáció kapcsán – a szerk.) ugye azt állítottam, hogy Holmes bírja: dedukciós képességeit (ami valójában nem is dedukciós, hanem indukciós, de ez mindegy a hétköznapi embernek) csak adaptivitása homályosítja el – az alapötlet működhet rockoperában, scifiben, pornófilmben, balettben, ésatöbbi.

Hát lett belőle egy új sorozat. Angol. És mini (elnézést). Júliusban kezdte sugározni a BBC 1 a Sherlockot, aztán két hét múlva abba is hagyták. A britek jellemzően rövid szezonokat gyártanak, nem tökölnek, nem húzzák szét, nem próbálnak brandet építeni, nem: és mivel a szereplőket különösebben bemutatni sem kell, ezért a szokásos 6-8 epizód helyett összedobtak hármat. Igaz, ezek másfél órás történetek, azaz tulajdonképpen félúton vannak egy trilógia és egy sorozat között. Magukról az epizódokról nem kívánok szólni azon túl, hogy személy szerint az elsőt zseniálisnak tartom, a másodikat kevésbé, míg a sorozatzáró valahol félúton van az előzők között. Örömmel részletezném, de ez „lerágott csont” – ítélt gondos szerkesztőnk. – „Írj inkább arról, hogy él Sherlock Holmes 2010-ben”.

A hardcore rajongók megnyugtatására közlöm, hogy nem lett belőle IKEÁ-ba járó hipster. Néhány jellemvonásnak és jellemzőnek természetesen mennie kellett, köszönhetően az eltelt 120 évnek (pl. bizonyos vegyszerek kereskedelme és fogyasztása illegálissá vált – ohh, változó idők). Sherlock pipa helyett nikotintapaszokat, futár helyett blackberryt használ, illetve a londoni taxik díjszabását ismerve fájdalmas mennyiségű pénzt költ közlekedésre, de például a táplálkozásáról továbbra sem tudunk meg semmit. Végigfuttattam még egyszer a fejemben a három filmet, de nem rémlik hogy enni láttam volna. Kávét iszik. Feketén. A hűtőjében emberi fejet tárol. A mikróban szemeket (kísérlet!!). De enni… Azt hiszem, az kimaradt.

Watson doktor XXI. századi verziója viszont szinte makulátlan – köszönhetően többek között az afganisztáni brit szerepvállalásnak. A harcedzett, Holmes szociopátiáját hétköznapiságával ellensúlyozó sidekick figuráját nagyszerűen hozzá Martin Freeman. A színész nem alakított emlékezetesen a Galaxis útikalauz-filmben (vagy a Haláli hullák hajnalában), de pontosan ez a felejthetőség és normalitás szükséges Benedict Cumberbatch figurája mellé, aki – egyezzünk meg ebben – azért elég torz szokatlan látvány.

A forgatókönyvírók és producerek értő kézzel upgrade-elték, miközben néha játékosan vissza-visszautalnak az eredeti történetekre (például esetünkben nem a zsebórákon, hanem mobiltelefonokon lévő karcolások utalnak ittasságra). Van pár kisebb bökkenő, amikkel a dramaturgia szerencsére nem időzik túl sokat; korunk jóval uniformizáltabb és információban gazdagabb, így Sherlock társadalmon és törvényen (vagy talán csak konvenciókon) kívülisége szembeszökőbb és némiképp érthetetlenebb, mint az eredeti történetekben. A komolyabb anomáliát inkább az egyes történetszálak jelentik. Az első epizód gyilkosságai valódi, Arthur Conan Doyle-hoz méltó nyomozást eredményeznek, de a második rész kínai misztériumjátéka kissé gyökértelennek és anakronisztikusnak tűnik. Hozhatnék még példákat, de nem szeretnék spoilerezni. Megbicsaklások, azok vannak, de még én is meglepődtem, mennyire igazam volt. Sherlock Holmes talpon (és szórakoztató) tud maradni napjainkban is, és ebben egyetértenek velem a nézők és a producerek is: a második szezon készítése eldöntött kérdés (írja a Guardian), mindössze a megjelenés dátuma ismeretlen.