Kazu Kibuishi et al: Flight

Posted In: comic, Kazu Kibuishi

flightvol06.jpgHogyan csomagoljunk egymás mellé komplett világokat mindenféle károsodás nélkül? Kiderül a Flight című képregény-antológiából, ahol mindegyik rajzolt novella teljesen egyedi darab, kizárólag a kiemelkedő minőség a kapcsolódási pont. Vid hiánypótló ismertetője egy hiánypótló sorozatról.


Képregény-novellafüzér – nem helyénvaló szó, legalábbis magyarul furcsán hangzik (hogyan lesz a képregényből novella?), mégis ezt kell alkalmaznom a Flight sorozatra.

flight1cover460-7.jpgKazu Kibuishi 2004-ben vágott bele a Flight szerkesztésébe, ami mostanra az egyik legismertebb antológiává nőtte ki magát képregény-témakörben. Kibuishi már korábban is gondolkodott valami hasonló vállalkozáson, és úgy tűnt, meg is valósíthatja, amikor az Ape-nek (Ape Entertainment; amerikai képregénykiadó) állított össze néhány barátjával egy képregény-magazint. A magazinból végül semmi sem lett, de ebből az ötletből nőtte ki magát a Flight, aminek rögtön az első számában 23 szerző (köztük maga Kibuishi) szerepelt 23 különféle stílusban rajzolt képregénnyel.

A Flight sorozatnak (ami évente egyszer jelentkezik új kötettel; most a hetediknél tartanak) azóta sincsen konkrét koncepciója – Kibuishi annyit kér a szerzőktől, hogy olyan képregényeket küldjenek, amelyek rövidek és emlékezetesek, emellett persze sok alkotó visszanyúl a sorozat címét adó repülés témaköréhez.
A kötetek 99 százaléka nem folytatásos történetekből áll, viszont ezt ellensúlyozva a sorozat egyik büszkesége, Michel Gagné egyedüliként jegyzi azt az alkotást, ami a Flight első számától kezdve folytatásokban jelenik meg. Mind a sztori, mind az alkotásmód tízpontos, ezért sokan vásárolhatták csak emiatt a sorozatot. A történet egy kis rókáról szól, és ez év októberében fog megjelenni külön kötetben.

A Flight sorozat összes darabja igazi csemege minden képregényrajongónak. Az egyedi történeteknek és a különböző alkotóknak köszönhető, sokszínű stílusa miatt pedig olyanoknak is meg lehet mutatni, akik eddig nem érdeklődtek a képregények iránt, vagy egyenesen lenézték azokat. Arról nem is beszélve, hogy a rajzok minősége sem hagy maguk után semmi kívánnivalót.
flight_v5.jpgHa szokvány szuperhősös történeteket vagy rövid, párkockás stripeket keresünk, azt nem ebben az antológiában fogjuk megtalálni. Az összes képregény-novella, amit Kibuishi beválogatott az antológiába, egyedi szereplőkkel dolgozik, alkalmasint egyedi világban. A stílusok rendkívül szerteágazók, a műfajok nemkülönben: van itt realista képregény és olyan, ahol fantasztikus események történnek fantasztikus szereplőkkel, akad steampunk, tündérmese, fantasy, egyes történetek pedig határozottan mangásak (habár eredeti, tehát jobbról-balra olvasandó manga nincs az alkotások között).
Kezdőknek, képregényekkel való ismerkedőknek tökéletes választás a sorozat, ugyanis a sokféle stílus miatt könnyű kiválasztani, kit mi érdekel. A célcsoportot egyébként nem könnyű belőni, ugyanis szerepelnek itt kifejezetten gyerekeknek, illetve csak felnőtteknek való képregények is.

Legvégül pedig egy kis ízelítő az ajánlott alkotók közül:

– Michel Gagné, akit fentebb említettem: a kis róka kalandjai kihagyhatatlanok;
– Scott Campbell – az egyedi látványvilágú Psychonauts című játék art directora; a Flight 4-ben és 5-ben olvashatunk tőle alkotást;
– Kean Soo – a Jellaby nevű 2008-as, gyerekeknek szóló képregény készítője; Jellaby, a lila sárkány a Flight 1-ben is megjelenik egy rövid novella erejéig;
– Graham Annable – az egyik legismertebb képregény-alkotó, az 5. Flight-ban vendégszerepel.

Linkajánló:

A Flight hivatalos honlapja

Online előzetes a legelső számból

Online előzetes a Flight 7-ből